A virtuális térbe költöznek a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé művei is. A hazai kulturális élet egyik legnívósabb eseményére összesen csaknem félezer alkotás érkezett be, melyből a szakmai zsűri végül több mint 100 művet – köztük néhány SZTE-hez kötődő alkotóét – válogatott be. Az online tárlatot 2020 június második hetében „nyitja meg” a REÖK. Addig is: az alábbi ajánlás mellé csokorba gyűjtöttük azokat az írásokat, amelyek a szegedi táblaképfestészeti biennálékról, az ottani szereplőkről villantanak fel egy-egy emléktöredéket az SZTE Hírportálján vagy az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta repozitórium rendszerében fellelhető egyetemi kiadványokban.
„Nem mindennapi kiállítást járhatnak be azok, akik megcsodálnák az idei táblaképfestészeti biennálé alkotásait. A kétévente megrendezett seregszemlének 2008 óta hagyományosan a REÖK épülete ad otthont, a pandémia miatt azonban a biennálé megrendezésénél is alternatív megoldásokra volt szükség. Az online térnek köszönhetően az érdeklődők valódi kiállítóteremben érezhetik magukat, több alkalommal pedig érdekes videóanyagok és interjúk színesítik a tárlatot” – kezdődik a REÖK közleménye.
A szakmai zsűri, dr. Nátyi Róbert a REÖK vezető kurátora, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar (BBMK) dékánja, dr. Herczeg Tamás, a REÖK és a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, valamint Farkas László Róbert, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója csaknem félezer alkotás közül választotta ki a legjobbakat. Így állt össze a több mint 100 műből álló lista, melyeket a Kossuth- és Munkácsy-díjas meghívott művészek alkotásaival együtt, 2020 június második hetétől láthatnak az érdeklődők.
A REÖK – Regionális Összművészeti Központ – épületében a falakon – mások mellett – Aknay János, ef Zámbó István, Pinczehelyi Sándor, Váli Dezső, Hérics Nándor, a szegedi Sejben Lajos, Pataki Ferenc, Henn László András, valamint a 2018-as biennálé fődíjasai, Jagicza Patrícia Linda, és Szabó Ábel művei is láthatók lesznek. A teljes lista a www.reok.hu weboldalon tekinthető meg.
A Szegedi Tudományegyetem alumnusai közül kiállítja művét, például Vinkó Leó, aki 2013-ban az SZTE Sófi-alapítvány különdíjasa volt, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) rajz szakos hallgatójaként diplomázott. Hasonlóképpen jelen lesz munkájával az SZTE volt hallgatója Árnyas Koppány Ákos is. Az SZTE JGYPK egykori oktatói közül például Sinkó János is részt vesz a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálén.
SZTEinfo - Ú. I.
Korábban
- a szegedi III. Táblaképfestészeti Biennáléról írtuk:
Az avantgarde teadélutánja
- a IV. Táblaképfestészeti Biennáléról írtuk:
A Paradicsom hátul is zárva
- a XVII. táblaképfestészeti biennáléról írtuk:
Érdekes kurzusok, nem csak szegedi egyetemistáknak: „Önkéntes tárlatvezető lehetsz!”
Korábban Nátyi Róbertről, az SZTE BBMK dékánjáról, a REÖK vezető kurátoráról írtuk:
A zenei és a vizuális alkotók bölcsőhelye lesz az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar
„Azokon a területeken dolgozhatok, amire mindig is vágytam. Ennél nagyobb kitüntetés számomra nincs” – Interjú Nátyi Róberttel
Az SZTE alumnusai közül a szegedi XVIII. Táblaképfestészeti Biennálén is kiállító alkotókról írtuk korábban:
Hetvenkedők – Aranyi Sándor és Sinkó János 70 éves jubileumi kiállításának megnyitója - Fotókkal
Szegedi hibáim: Árnyas Koppány festőművész kiállítása nyílik a TIK-ben
Vinkó Leó színes világa a Somogyi-könyvtárban