A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja mindent megtesz annak érdekében, hogy a betegellátási tevékenység valamennyi klinikáján, a lehető leghamarabb készen álljon az ellátási igények széleskörű kiszolgálására. Ennek megfelelően összes intézményünkben elindult a járó- és fekvőbeteg ellátás, valamint a diagnosztikai tevékenységek fokozatos, ütemezett visszaállítása.
Elsődleges célunk, hogy a következő időszakban fenn tudjuk tartani az újra induló szakmai profilok működését, ellátási feladataink teljes spektrumát. Ennek különösen nagy hangsúlyt ad, hogy Egyetemünk valamennyi - regionális centrumként is működő - klinikája, betegellátó szervezeti egysége COVID-19 ellátásra is kijelölt hely egyben. Egyetemünk számára éppen ezért kulcsfontosságú feladat a betegellátás újraindítása mellett a betegbiztonság maradéktalan érvényesítése.
Tekintettel a fentiekre, a legmagasabb szintű (hármas progresszivitású) ellátási egységek védelme, a helyi és regionális betegellátás folyamatos biztosítása érdekében, a látogatás lehetőségét egyelőre az alábbi esetek számára tartjuk fenn:
- súlyos állapotú betegek esetén az általuk megjelölt személy, a kiskorú beteg szülője, illetve törvényes képviselője,
- vajúdás és szülés alatt a szülő nő által megjelölt nagykorú személy,
- a beteg vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személy vagy vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja látogathatják a beteget.
Ezekben az esetekben is rendkívül fontos, hogy a látogatók betartsák azokat az intézkedéseket, amelyek a fertőződés veszélyét és átadását a lehető leghatékonyabban csökkentik. Ennek érdekében a Klinikai Központ minden egységében szigorúan betartják az országos tisztifőorvos által kihirdetett látogatási szabályokat az engedélyezett látogatások kapcsán. Kizárólag egészséges személy látogathat fekvőbeteget, és egy beteg egyszerre csak egy látogatót fogadhat. Az intézménybe való belépéskor a látogatóknak ki kell tölteni egy rövid kérdőívet annak érdekében, hogy csak egészséges személy léphessen be a klinikák területére.
A látogató minden esetben köteles maszkot viselni és a számára biztosított kézfertőtlenítő szert használnia kell. A látogató csak az általa meglátogatott beteggel kerülhet 2 méteren belüli távolságra.
A látogatás fent leírt részleges korlátozása visszavonásig érvényes.
A Szegedi Tudományegyetem a látogatási korlátozások kapcsán kéri a betegek és hozzátartozóik türelmét és megértését!