Bezár

Hírarchívum

Az SZTE részvételével jött létre oktatási kerekasztal a fiatalok jövőjéért

Az SZTE részvételével jött létre oktatási kerekasztal a fiatalok jövőjéért

2020. január 23.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem is csatlakozott az orosházi oktatási kerekasztalhoz 2020. január 22-én. A kezdeményezés célja, hogy egy asztalhoz ültessék az intézmények vezetőit, óvodától az egyetemig, és közösen dolgozzanak ki olyan akciótervet, amely segíti a fiatalokat abban, hogy a városban maradjanak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Orosházán alakult meg az oktatási kerekasztal 2020. január 22-én, azzal a céllal, hogy közös gondolkodásra, cselekvésre hívják a városi oktatási intézmények vezetőit és képviselőit az óvodától egészen az egyetemig – számolt be az oroscafe.hu.


Bojtor István, az oktatási kerekasztal elnöke elmondta, hogy egy olyan egységes koncepciót szeretnének megvalósítani, ami a város érdekeit szolgálja. Ennek érdekében a város és annak intézményeinek erőforrásait fogják koordináltan felhasználni. Hozzátette, mindezt annak érdekében teszik, hogy azok a fiatalok, akik Orosházán születnek, vagy ott tanulnak, ott is képzeljék majd el a jövőjüket.


Prof. Dr. Gellén Klára az SZTE oktatási rektorhelyettese képviselte a kerekasztal során a szegedi egyetemet. – Az egyetemünk részéről üdvözölni tudjuk ezt a kezdeményezést. Úgy gondolom, hogy a kerekasztal által megfogalmazott célkitűzés teljes mértékben összecseng a mi intézményünk terveivel. Az SZTE a kutatás, oktatás, gyógyítás mellett fontos célként jelölte meg, hogy a dél-alföldi régió tudományegyetemeként a középiskolában tanulókat egy ígéretes életpálya modellel támogatja. Ehhez nagyon nagy szükség van a közoktatásra is, és természetesen az együttműködésre – fogalmazott a rektorhelyettes.


A Szegedi Tudományegyetem 2011-től már együttműködik a Táncsics Mihály Gimnáziummal. Prof. Dr. Gellén Klára vendégtanári lehetőséget, közös programokat és tehetséggondozást kínált a megjelenteknek. Hozzátette, az SZTE Junior Akadémia célja szintén a középiskolásokkal folytatott kapcsolattartás, ami a felvételizést is segíti, hiszen emelt szintű érettségire és nyelvvizsgára készít fel.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek