Megállapodás aláírásával erősítette meg az elmúlt évek együttműködését a GE Healthcare Magyarország Kft. és a Szegedi Tudományegyetem 2020. február 26-án. A közös munkával biztosítják a szakember-utánpótlást, az SZTE szakember-képzésének, továbbképzésének és működésének támogatását, továbbá az egészségipari kutatás és fejlesztés, illetve az ennek eredményeképpen létrejövő technológiák, szellemi termékek innovatív hasznosítását.
A célkitűzés megvalósítását az SZTE országosan kimagasló klinikai jártasságára és szakértői bázisára, valamint a GE Healthcare Magyarország Kft. egészségügyi informatikai és adatfeldolgozási gyakorlatára építve kezdik meg, ezzel magasabb szintre emelve a digitális egészségügyi együttműködést is. A megállapodás célja, hogy az ipari kutatás-fejlesztési projektek közötti együttműködési lehetőségek feltárása és kiaknázása által olyan közös munka valósuljon meg, amely érdemben hozzájárul az SZTE és a GE Healthcare Magyarország Kft. sikereihez.

Az együttműködési megállapodás aláírásakor Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora kiemelte, hogy az egészségüggyel nemcsak tantermekben és kutatólaborokban foglalkoznak az egyetemen, hanem a város, illetve a régió első számú betegellátó központja is az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja. Éppen ezért fontos feladat nyitni a külvilág felé, vagyis minél több hazai és nemzetközi intézménnyel, illetve vállalattal gyümölcsöző, hosszú távú együttműködést kezdeményezni és kialakítani. Másik feladat megőrizni az SZTE-n folyó oktatási és kutatási tevékenység magas minőségét, amihez ez az együttműködés is hozzájárul – mondta el a rektor.

Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja a közös munka terveit is kifejtette: a közös gondolkodás a lehető legszélesebb körű, az egészségüggyel kapcsolatos tantervi programok átdolgozásától kezdve – a szakmai workshopok és kongresszusok szervezésén, a terápiás eszközök tesztelésén, az SZTE informatikai rendszerének fejlesztésén keresztül – egészen a hallgatók egészségipari orientációjáig terjed. Ezen kívül cél a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazási lehetőségeinek feltárása, a virtuális és kiterjesztett valóság felhasználási módjainak kidolgozása a gyógyításban.

Ferik Attila, a GE Healthcare Magyarország Kft. mérnökségi igazgatója kiemelte, hogy az egyetem és a vállalat számos sikeres projektben működött együtt az elmúlt közel 20 évben, melyek eredményei jelenleg is elérhetőek a világ több mint 160 országában értékesített termékeinkben.

– Ezt a sikeres együttműködést emeljük most egy még magasabb szintre, bevonva a hallgatókat és az egyetem alkalmazottjait a legújabb egészségügyi mesterséges intelligencia és szoftver alapú kutatási és termékfejlesztési feladatokba, mind a tantermekben mind pedig a vállalat irodáiban – fogalmazott.