SZTE Info

Kiemelt_zenei_vnap

Villámkoncertekkel köszöntötte a zene világnapját az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar

A komolynak mondott zene könnyed szépségére hívta föl a figyelmet a Szegedi Hegedűegyüttes, amikor az SZTE Rektori Épületben rajtaütésszerűen muzsikálni kezdett. Közben a TIK-ben a fafúvósok zendítettek rá. Villámkoncertekkel ajándékozta meg 2019. október 1-jén, a zene világnapján az egyetemi polgárokat az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar. A zenei meglepetések sora folytatódik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Ha öt percig boldogabbak az emberek, akkor már megéri muzsikálni – vélekedett a zeneszerző Prof. Dr. Tóth Péter. Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar Zeneelméleti Tanszék vezetője együtt tapsolt az egyetemi épületben hirtelen összeverődött közönséggel. A lelkes taps elárulta, az SZTE világhírű hegedűművésze, Prof. dr. Szecsődi Ferenc és az általa alapított Szegedi Hegedűegyüttes villámkoncertjéért mindenki hálás, aki halhatta.


Kozonseg_is

 

 

Egyedülálló együttes


A világon egyedülálló formáció a Szegedi Hegedűegyüttes! Miért? Például azért, mert a hegedűsök négy szólamra írt zeneműveket játszanak. A vonósnégyeshez hasonlít ez a Prof. Dr. Szecsődi Ferenc által tíz éve alapított zenekar, amelyben dominánsak az úgynevezett „magas hangszerek”. Ilyen különleges együttesre viszont kevesen írtak zeneművet, így aztán az együttes a jórészt a hegedűművész által hangszerelte darabokkal lép közönség elé.


Villamkoncert

 

– Csodálatos dolog a zene. Ezért is sajnálom, hogy kevesen járnak hangversenyre. Igaz, Szegeden hiányzik is a város és az egyetem rangjához méltó koncertterem – fogalmazott Prof. Dr. Szecsődi Ferenc. – Ilyenkor, a zene világnapján azért lepjük meg a közönséget szokatlan helyszíneken, hogy felhívjuk a figyelmet a komolynak mondott zene könnyed szépségére.


Szecsodi_F_Benedekfi_Z

 

A Szegedi Hegedűegyüttesben muzsikált a zene világnapján Nagy Enikő brácsatanár, továbbá az egyetemista Pásztor Teréz, Dudás Virág Ervin, Rácz Polli, Liptai Enikő, illetve az SZTE BBMK oktatói közül Benedekfi Zoltán és Prof. Dr. Szecsődi Ferenc. Népszerű szerzők – többek között – Bach, Händel, Mozart, Giovanni Battista Martini, Massenet, Webber közismert dallamaival varázsolták el a közönséget. 10. esztendeje, hogy évről-évre minden júniusban sikert arat a Szegedi Hegedűegyüttes Budapesten is, a Prof. Dr. Szecsődi Ferenc által életre hívott koncert-sorozaton. Ez „A magyar hegedű ünnepe” a kortárs zeneszerzők ünnepe is, hiszen megmutathatják műveiket, mint például 2019 júniusában, amikor az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar két oktatójának – Benedekfi Istvánnak és Tóth Péternek – a darabját is játszották.


Szegedi_hegeduegyuttes

 

 

Zenei flas mob


– Kifejezetten a szegedi egyetem vonós hangszeres oktatóinak a jó híre miatt választottam az itteni művészeti képzést – árulta el az elsőéves Liptai Enikő. A Szecsődi-tanítvány Egerben született, s a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumból érkezett a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karára.


SzF_BZ_liptai_Eniko

 

Első hangversenyét adta a Szegedi Hegedűegyüttessel a 2019. évi zenei világnapi villámkoncerten Liptai Enikő. Az SZTE BBMK hegedűművésznek készülő hallgatója szerint a zenei flas mob színesíti Szeged és az egyetem életét, bevonja az utca emberét is a muzsika gyönyörű világába.


LE

 

A Reök-palota erkélyén, de a szegedi városháza tornyában is muzsikáltak már az SZTE zeneművészettel foglalkozó oktatói és hallgatói. Hangszereken játszottak már villamoson és könyvtárban, 2019. október 1-jén az SZTE Rektori Épület aulájában – köszöntve a zene világnapját.



Ősbemutató után


– Hat éve, amikor dékán lettem, kitaláltuk: muzsikálva ünnepeljük meg a zene világnapját. Akkor még nem tekintették evidensnek, hogy október 1-jén mindenkinek muzsikálnia illik a Szegedi Tudományegyetem – akkor még – Zeneművészeti Karának oktatói és hallgatói közül – emlékezett a zenei flas mob ötletgazdája, Prof. Dr. Tóth Péter, aki a 2019. augusztusa óta új néven említendő SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánhelyettese is.


Toth_Peter

 

A 330. születésnapját ünneplő Szeged tiszteletére írt zeneművét, a Resurrectio címűt, 2019. szeptember 15-én is hallhatta a közönség az ide nyári Dóm téri ősbemutató után.


Folulrol 

– Nekem minden nap „a zene világnapja” – jelentette ki Prof. Dr. Tóth Péter. Az SZTE BBMK zeneszerző oktatójának zsúfolt a koncert naptára: legközelebb 2019. október 11-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban mutatják be kórusművét, két nappal később egy másikat Barcelonában. A Festetics-palotában a budapesti Mini-Fesztiválon ugyanúgy bemutató várja, mint Kőszegen és Nyíregyházán. A meglepetés-sorozat folytatódik: a Szegedi Tudományegyetemen a BBMK épületének Fricsay termében legközelebb 2019. november 19-én este 7-kor a Vántus István Kortárszenei Napokon hangzik el egy Tóth Péter-féle Trió.

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 30.

IMG_6486

Dr. Piros Györgyit belgyógyász-kardiológust, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ osztályvezető főorvosát és testvérét, Piros Ildikót, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt páros interjúnkban a szívről kérdeztük. Arról a szívről, amit sokat emlegetünk, de alig ismerünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 14.
    12:10 - 12:10
  • október 14.
    14:00 - 15:00
  • október 14.
    14:00 - 15:00
    Join us for a public talk on Hungary's democratic transition from the perspective of the number-two diplomat of the U.S. Embassy in Budapest in 1989. Donald Kursch served as Deputy Chief of Mission in Budapest between 1986 and 1990 so he was close witness to the events that led to the change of regime. The talk is followed by a Q&A guided by Professor of Political Science (SZTE) Dr. Norbert Merkovity.
  • október 14.
    16:30 - 18:00
    Beszélgetőtárs: Bene Zoltán író, szerkesztő
    A lidércfény vagy bolygó-tűz különleges természeti jelenség. Fény, amely a legsötétebb éjszakában is képes reményt adni. Nem tudni, hol, mikor lobban fel e bolygó fény, de ilyenkor segít élni, életben maradni, megérteni önmagunkat és a világot. Ilyen, a hivatalosan oktatott irodalomtörténet mellett bolygó fényeknek szánja Bárdos József ezeket a kis, novellaszerű történeteket, amelyek egy pillanatra erős fénybe helyeznek, megvilágítanak egy arcot, egy sorsdöntő helyzetet. Az elbeszélések témái gyakran súlyosak, és veszélyesek az ábrázolt élethelyzetek. Mint például Arany János és Jókai Mór beszélgetése a Haynau-uralom sötét éjszakájában. Vagy a Madách Imre letartóztatása előtti pillanat, vagy Balassi Bálint Lengyelországba való elbujdosásának felidézése. A novelláskötet élményszerűen átélhető képet nyújt a lenyűgöző magyar irodalmi örökségről.
  • október 14.
    18:00 - 19:00
    Megnyitja: Dusha Béla fotóművész
    Közreműködik: Fabulya Andrea versmondó
    Dr. Gyeviki János PhD (Szeged, 1949) a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 1972-ben szerzett gépészmérnöki, majd 1978-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki diplomát. 2011-ben az SZTE Mérnöki Kar egyetemi docenseként ment nyugdíjba, de azóta is oktat. 1970 óta fotografál. 1977 óta tagja a Szegedi Fotóklubnak, 2015 óta a SZAB Fotóművészeti Munkabizottságnak. Számos csoportos és egyéni kiállításon szerepelt. Az utóbbi években képeivel a tanyavilág emlékeit keresi, az elmúlás gondolatát, szépségét járja körül. A tárlat összefoglaló képet kíván nyújtani egy gazdag életműről.
    Megtekinthető október 22-ig, munkanapokon 08.00-20.00 óráig.