SZTE Info

A sertésembrió-elhalás kockázatát kutatják a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet pályázati forrásból új projektet kezdett, melynek célja, egy diagnosztikai eljárás kidolgozása, és ehhez kapcsolódóan kiegészítő takarmány fejlesztése, melyek csökkentik a sertésembrió-elhalás kockázatát. A mérő- és kiértékelő rendszer kiegészítő takarmányokkal történő kombinált használata a hazai sertéstartó gazdaságok számára jelenthet versenyelőnyt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem az UBM Feed Kft-vel és az ADEXGO Kft-vel való együttműködésben 604.126.340 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból kutatásuk létrehozására. A projekt célja egy tudományosan megalapozott diagnosztikai eljárás kidolgozása az állattenyésztés számára, illetve ehhez kapcsolódóan kiegészítő takarmányok fejlesztése, és azok fiziológiai hatásának diagnosztikai vizsgálata.


A kutatás célja, hogy felmérjék és nyomon kövessék az ivarzás során a nemi hormonok hatására elinduló élettani folyamatok megváltozását. A kidolgozásra kerülő mérési technológia előnye, hogy nem invazív, így a haszonállatokon semmilyen kockázattal járó beavatkozásra nincs szükség a mérőrendszer felhelyezéséhez. A célállatokon végzett vizsgálatokat megelőzően, illetve azokkal párhuzamosan laborállatokon is tesztelik a vizsgálati módszert, és a kulcsfontosságú paramétereket molekuláris, biokémiai, szöveti és élőállat vizsgálatokban, modern képalkotó eljárás alkalmazásával határozzák meg.


A diagnosztikai eljárást, speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányozás egészíti ki, amelynek célja, hogy növelje a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védje az anyaállatot, valamint a magzatokat. A többszörösen telítetlen zsírsavak tudatos megválasztásával javítható a méh visszaalakulásának folyamata és a vemhesség anyai szervezet részéről történő felismerése, vagyis csökkenthető a korai embrióelhalás mértéke. A fejlesztendő kiegészítő takarmányok olyan zsírsavprofillal, és egyéb élettanilag fontos hatóanyagokkal rendelkeznek, amelyek igazodnak a kocák szaporodásbiológiai szakaszainak eltérő igényeihez. E célok elérése érdekében a mioelektromos hullámok mérésével párhuzamosan folyamatosan rögzítik és értékelik az alapvető élettani paramétereket – például szívfrekvencia, testhőmérséklet, vérnyomás. Ezen kívül a sertések ivarzásának és komplex egészségi állapotának monitorozására alkalmas nem-invazív gyorsvizsgálati módszertant is kidolgoznak a szakemberek, melyben jelentős feladatot kapnak olyan technikák, mint a közeli infravörös spektroszkópia (NIRS) eljárás és az elektronikus szenzoros vizsgálatok.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. január 27.

Kiemelt_Zolnay_Kriszta

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket képviselt a nemzetközi porondon, most a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve megtudtuk, időnként miért kérdezi önmagától: „Ez tényleg velem történt meg?”

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    13:00 - 17:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    A Dugonics Társaság előadóülése
    Előadó: Dr. Kerek Ferenc zongoraművész, a Dugonics Társaság elnöke, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója
    Beszélgetőtársak: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója
    Kerek Attila, SZMJV protokoll- és rendezvényreferense, a Dugonics Társaság elnökségi tagja
  • február 26.
    08:00 - 09:00
    Az SZTE BTK Pszichológiai Intézet szervezésében