Bezár

Hírarchívum

A morfium mámorában – bemutatták Szajbély Mihály legújabb könyvét

A morfium mámorában – bemutatták Szajbély Mihály legújabb könyvét

2019. december 04.
2 perc

A Klebersberg Könyvtárban mutatták be Szajbély Mihály irodalomtörténész Csáth Géza élete és munkái című kötetét. Kokas Károly, a könyvtár főigazgató-helyettese szerint a mű Kosztolányi be nem fejezett öröksége is lehetne.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szabadka és Budapest után Szegeden is bemutatták Szajbély Mihály, az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék egyetemi tanárának új könyvét. Az oktató korábban az említett tanszék vezetője volt, utoljára 2010-ben írt jelentősebb művet, akkor Jókai Mórról.


Az irodalomtörténész elmondása szerint még hallgatóként találkozott először Csáth Géza nevével. Pontosabban a két világháború közötti jelentős magyar epikusok tanulmányozásakor, – többek közt ilyen Németh László és Szerb Antal – akik kivétel nélkül megemlítették Csáth nevét. Szajbély eredeti kutatási területe ráadásul a 19. századi kánon volt. A több művészeti ágban is jeleskedő orvos Csetri Lajos, Lukácsy Sándor és Szörényi László főbb kutatási területe volt, rajtuk keresztül ismerkedett meg az író munkásságával a szerző.


csath


A Nyugat első nemzedékére óriási hatást gyakoroltak a Freud- és Jung-féle pszichoanalízis-elméletek. Csáth azonban szakmájából adódóan – ha nem is jobban, de másként értelmezte, mint kortársai. Ez pedig rá épp ellenkezőleg hatott: gátolta az írásban. A beszélgetésből kiderült, hogy az író és zeneszerző a morfiumot tudatosan, a nyugalom fenntartása érdekében használta. Eredetileg az unokatestvérét, Kosztolányi Dezsőt bízta meg, hogy naplóiból regényt írjon. Ez a kívánság – vagy ha úgy tetszik, végakarat – azonban nem valósult meg. Kokas Károly szerint bár az oktató kötete nem kimondottan szépirodalmi stílusú, mégis olyan pontosan megírt, hogy az el nem készült regényt tulajdonképpen előkészíti. Hogy ez azt is jelenti-e, hogy bármelyik rátermett író számára kész vázat ad a hőn áhított mű elkészítéséhez, nem derült ki a beszélgetésből.


Szajbély számára a legnagyobb nehézséget Csáth Géza zenei alkotásainak megragadása jelentette. Elmondása szerint azért, mert rossz a zenei érzéke. Ettől még fontosnak tartotta, hogy írjon róla, amit végül egy hosszabb vonatút alkalmával sikerült megtennie.


A kötet a Magvető gondozásában jelent meg.


Szöveg: Zádori Bence

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek