SZTE Info

DemolaDemoDay

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

A Demola Demo Dayen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók 2019. november 27-én. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, melyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság Virtus Vállalkozáskatalizátor Programjának részeként működő Demola program őszi szemeszterének záró eseményén, 2019. november 27-én, a Demola Demo Dayen mutatták be ötleteiket, innovatív megoldásaikat a részt vevő hallgatók.


A Demola módszertannal hallgatókat és ipari partnereket kötnek össze közös gondolkodásra annak érdekében, hogy az ipari partner által megadott kihívásokra – a cégvezetőkkel közösen – egy multidiszciplináris hallgatói csapat dolgozzon ki innovatív megoldásokat. A közös munkát képzett facilitátorok segítik, évente két szemesztert indítanak, amelyek nyolc-nyolc hétig tartanak.


DemolaDemoDay
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők.


A nyolchetes időszak zárultával a hallgatók az ipari partnerekkel együttműködésben a Demo Dayen prezentálták az élelmiszeripari és a biometrikus azonosítási rendszerekhez kapcsolódó kihívásokra kínált megoldásokat, A 2019. október elseje és november 27-e közötti időszakban 4 hallgatói csapat dolgozott 2 ipari esettanulmányon.


Demola_Demo_day2


Hussein Atwi, az SZTE GTK hallgatója szerint ez a program rendkívül jó lehetőség arra, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a cégvezetőkkel és a hallgatótársakkal is, így a komoly munka nemcsak egy innovatív prototípust eredményez, hanem új professzionális kapcsolatokat is. – Az Univer projektjében dolgozhattam csapattársaimmal. A cég célja az, hogy új piacokra, például Ázsiába is kínáljon termékeket. Ehhez kellett nekünk innovatív megoldásokat találunk, és választ adni arra, hogyan lehet egy magyar terméket eladni Ázsiában. Végeztünk piackutatást és konkrét termékjavaslatot is kidolgoztunk – fogalmazott a GTK hallgatója.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna


ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZA

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. május 26.

IMG_9666

Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó fiatal festőművészek, mindketten a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz szakán végeztek. Évek óta alkotnak együtt, és dekorálnak: szórakozóhelyeken, fürdőben és épületek hatalmas tűzfalain csodálhatjuk meg monumentális munkáikat. Az alkotópárossal aktuális megbízásuk helyszínén beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.