Bezár

Hírarchívum

kiemelt_SZGYTV_biokemia

Zentai diákok látogattak az SZTE ÁOK Biokémiai Intézetébe

Zentai diákok látogattak az SZTE ÁOK Biokémiai Intézetébe

2019. április 30.
3 perc

Az SZTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézetében jártak 2019 tavaszán a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai tanárukkal. A három tanuló a tavaly decemberi Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny különdíjaként nyerte el a lehetőséget.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az ország egyik legnagyobb és legrangosabb természettudományi versenye, az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny két fordulóból áll. A versenyen a kérdéseket biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas tudós életéből, munkásságából állítják össze az egyetem kiváló oktatói. A szervezők az értékes nyeremények kiosztása mellett minden évben kisorsolnak a döntőbe be nem jutott csapatok között az egyetem természettudományos intézeteibe szóló intézmény- és laborlátogatásokat is. Így a tehetséges diákok személyes élményt szerezhetnek az SZTE-n folyó oktató és kutató munkáról.


SZGYTV_biokemia2


A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulói is az egyik különdíjnak köszönhetően látogathatták meg az SZTE ÁOK Biokémiai Intézetét. A tehetséges fiatalok – Kulcsár Tamás, Csepella Máté és Csíkos Enikő – hatalmas élményként élték meg a 2018-as Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. – Iskolánk évek óta részt vesz a versenyen, és mindenki pozitív élményként mesél róla. Nagyon örültünk a különdíjnak és alig várjuk, hogy bepillantsunk az egyetem biokémiai intézetének munkájába – fogalmaztak. A fiataloktól megtudtuk: mindannyian az SZTE-t jelölik meg a továbbtanulásnál. – Van még időm eldönteni, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de a biológia és a kémia érdekel leginkább, így valószínűleg e területek valamelyikén fogok továbbtanulni – mondta Kulcsár Tamás. – Már másfél éve eldöntöttem, hogy sebész leszek, így az orvosit tűztem ki célul – tette hozzá Csepella Máté. Csíkos Enikő inkább a matematika felé orientálódik, a fiatal tehetség alkalmazott matematikát szeretne tanulni az SZTE-n.


SZGYTEV_biokemia


A zentai gimnázium tanulóit Prof. Dr. Dux László az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet vezetője köszöntötte, és mutatta be az intézet feladatait és kutatási tevékenységét. Az intézetvezető előadása után Dr. Csont Tamás, egyetemi docens ismertette a diákokkal, a tanár-hallgató közös kutatómunka lehetőségeit, a Tudományos Diákköri Konferencia előnyeit. Az intézet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az egyetemisták és az oktatók egy adott kutatási területen közös munkát folytassanak, amely mindkét fél számára hasznos tapasztalatokkal szolgálhat – derült ki Dr. Csont Tamás előadásából.


SZGYTV_biokemia3


A zentai fiatalokat Becsky Dániel II. évfolyamos PhD hallgató vezette be a genetika és a génmódosítás világába, majd Gyulai-Nagy Szuzina, az Általános Orvostudományi Kar III. évfolyamos hallgatója tájékoztatta őket a Szent-Györgyi ösztöndíj-programról. Megtudtuk: a nemzetközi ösztöndíjprogram fedezi a kutatómunka költségeit, eszközöket és konferencia részvételi lehetőségeket biztosít, és segíti a tehetséges fiatalokat nemzetközi tudományos kapcsolatok kialakításában. A laborlátogatás során Dr. Szűcs Gergő kutató jóvoltából azzal az érdekességekkel is megismerkedhettek a zentai fiatalok, hogy a szív perfúziós rendszer, hogyan képes egy patkány szívét működésben tartani.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek