Rektori oklevéllel és pénzjutalommal ismerték el az egyetemi verspályázat, a zenei, valamint vers- és prózamondó verseny résztvevőit, a jó tanuló-jó sportoló verseny és az SZTE Sófi Alapítvány díjazottjait december 5-én a Szegedi Tudományegyetem hagyományos hallgatói díjkiosztó ünnepségén.
A díjakat Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő adták át.
Az Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny első díját Fogas Benjámin, a BTK pszichológia szakos hallgatója vehette át. Második helyen Kovács Kincső, a TTIK biológia–kémia tanári szakos hallgatója, harmadik helyen Péter Lea, a BTK pszichológia szakos hallgatója végzett. Jutalomban részesült Rajsli Dália, a BTK pszichológia szakos hallgatója.
A díjakat szakmai zsűri ítélte oda. A zsűri tagjai: Fekete Gizi színművésznő (Szegedi Nemzeti Színház), Dr. Kosztolányi József egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet), Nyéki Tamás, Szeged Város Önkormányzat Művelődési Osztályának munkatársa és Tajti Gabriella irodavezető (SZTE NKI Kulturális Iroda).

A díjátadón készült képek itt megtekinthetőek.
Az Egyetemi Zenei Verseny komolyzene kategóriájában első díjat kapott Rónaszéki Anna Jolán zongora (GYTK gyógyszerész), második díjat kapott a Viva Vivaldi Trio (Telek Sára furulya, ETSZK ápolás és betegellátás; Kovács Péter hegedű ÁOK; Bíró Viola zongora TTIK molekuláris bionika). Harmadik helyen végzett Balázs Kinga Anna marimba (BTK angol-spanyol tanári) és Schindler Regina zongora (FOK fogorvos). Jutalomban részesült Noé Veronika ének (JGYPK óvodapedagógus).
Népzene kategóriában a dobogó első helyére Eke Edina Mietta citerás, a JGYPK gyógypedagógia szakos hallgatója állhatott. Második helyen a Szelence Énekegyüttes végzett: Szerda Zsófi (TTIK matematika-technika tanári), Pásztor Tímea (TTIK biológia), Molnár Kinga (TTIK biomérnök), Kiss Karina (TTIK biológia), Szabó Zsuzsanna (Óbecsei Gimnázium) és Lukács Kata.
Jazz, musical, sanzon kategóriában Halászi Tímea Katinka énekes, az MK élelmiszerbiztonság és minőségi mérnök mesterszakos hallgatója nyerte el az első díjat. Második helyen Gusztos Enid ének (ÁJTK jogász), harmadik helyen Kaszab Tamás ének (GTK kereskedelem és marketing) végzett.
Az elismeréseket odaítélő zsűri tagjai: Katona Judit igazgató (Király-Kőnig Péter Zeneiskola), Németh Miklós karvezető, énekes, manager (Fool Moon, Rock 4), Marton Árpád művészeti író, kritikus, Benedekfi István zongoraművész (SZTE Zeneművészeti Kar) és Varga Kornél népzenész, művészeti vezető (Zűrös Banda, Fonó Klub Szeged).

Az Egyetemi Verspályázat díjairól Annus Gábor főszerkesztő (tiszatajonline), Bene Zoltán író, főszerkesztő (Szeged folyóirat) és Tajti Gabriella irodavezető (SZTE NKI Kulturális Iroda) döntött. A zsűri az első díjat Erdélyi Rékának (BTK fordító-tolmács), a második díjat Zádori Bence Leventének (BTK kommunikáció és média) a megosztott harmadik díjat Redenczki Fanninak (TTIK környezetmérnök) és Szitás Benjáminnak (BTK pszichológia) ítélte oda. Jutalomban részesítették Ferencz Hedviget (BTK magyar).
A 2018. évi SZTE Jó tanuló-jó sportoló verseny első díját női kategóriában Nagy Rita Katalin, a Mérnöki Kar gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatója vehette át. A tehetséges fiatal kick-boksz sportágban jelentős eredményekkel büszkélkedhet: 2017-ben WAKO felnőtt VB-en (kick light kategória) 2. helyen, 2018-ban a Világkupán, kick light kategóriában 2. helyen, a Magyar Bajnokságban kick light kategóriában és light-contact kategóriában is 1. helyen végzett. A Jó tanuló-jó sportoló versenyen második helyezést ért el Bereczki Karina Anna (fitness) a Mérnöki Kar élelmiszermérnök szakos hallgatója, harmadik helyen Szabados Ivett (cselgáncs) a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar magyar-történelem osztatlan tanári szakos hallgatója végzett.
A férfiak közül az első díjat Simon Péter (triatlon) a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar testnevelő-edző szakos hallgatója nyerte. Sporteredményei: Duatlon Országos Bajnokság (sprint táv) 3. hely; Triatlon Országos Bajnokság (féltáv) 3. hely; Triatlon Országos Bajnokság (hosszútáv) 1. hely.

Az SZTE Sófi Alapítvány díjazott hallgatói:
1. Gombos Jarmo, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar (ÁJTK) II. MA Nemzetközi tanulmányok szakos hallgató
2. Mihalkó József, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Mérnöki Kar (MK) II. MSc Élelmiszermérnök szakos hallgató
3. Nagy Eszter, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) II. MSc Fizikushallgató
4. Nógrádi Bernát, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumi díjasa
SZTE, Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) III. Általános orvostanhallgató
5. Papp Noémi, az SZTE Sófi Alapítvány Biológus kategória III. díjasa
SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) III. BSc Biológushallgató
6. Szántai Márk, az SZTE Sófi Alapítvány Arany fokozatú ösztöndíjasa
SZTE, Bölcsészettudományi Kar (BTK) III. MA Történelem-magyar tanár szakos hallgató
 |
A díjátadón közreműködött a Szegedi Egyetemi Énekkar. |
SZTEinfo
Fotó: Bobkó Anna