Kulissza túra, műhelytitkok, jelmez- és frizurapróba, helyzetgyakorlatok, beszédtechnikai óra és közös daltanulás várta a Szegedi Nemzeti Színházba látogatókat október 5-én.
A 22. Őszi Kulturális Fesztivál részeként megrendezett színházi nyílt nap megnyitóján Keszég László főrendező köszöntötte a középiskolásokat és egyetemistákat. - Gazdag műsor vár a résztvevőkre, akik a mai napon megtapasztalhatják, hogy egy színházi előadás összeállításakor milyen sokféle szakma találkozik. Olyan helyekre léphetnek be a látogatók, ahová nézőként nem juthatnak el, így például a sminkszobába, a balett-terembe vagy akár a színpadra is – mondta.
![_MG_3209 _MG_3209](/site/upload/2017/10/_mg_3209_330x330.png)
Gyenge Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja arról beszélt, hogy a művészetet annak ellenére, hogy a haszon nélküli tevékenységek közé tartozik, nem érdemes kihagyni a mindennapokból, mivel színház nélkül nem lesz ugyanolyan érdekes az életünk. A színház nem egyszerűen utánoz, nemcsak kiszakít a valóságból, hanem új valóságot teremt, amiben nagyon jó megmerítkezni – fogalmazott.
![_MG_3169 _MG_3169](/site/upload/2017/10/_mg_3169_330x330.png)
A megnyitón Kacsó Pongrác János vitéz című daljátékából adtak elő zenés részleteket a színház művészei, Szélpál Szilveszter, Ferenci Orsolya és Major Attila.
![_MG_3219 _MG_3219](/site/upload/2017/10/_mg_3219_330x330.png)
A ruhatártól csoportos kulissza túrák indultak a színház rejtett folyosóira, termeibe és zugaiba. A résztvevők betekinthettek az öltözőkbe és a sminkszobába is, ahol épp Csorba Kata színművésznőt szépítette Bodnár György, a színház Örökös Mestere. A séta során megtudhattuk, hogyan működik a díszlet mozgatása és a kettős forgószínpad, miként kezelik a fényeket, állítják be a hangosítást egy-egy próba és az előadások során. A nagyszínpadon az őszi premierre próbálta a társulat Kacsó Pongrác János vitéz című daljátékát. Fél 12-től beszédtechnikai órát tartott Pataki Ferenc színművész és a társulat három új tagja, Figeczky Bence, Gyöngyösi Zoltán és Olasz Renátó. A táncos lábúakat Czár Gergő próbavezető táncművész, a zenebarátokat Kónya Krisztina opera-énekesnő oktatta. A bátrabbakat színes jelmezek és parókák várták a földszinti ruhatárnál egy próbára.
![_MG_3216 _MG_3216](/site/upload/2017/10/_mg_3216_330x330.png)
SZTEinfo
Fotó: Bobkó Anna