SZTE Info

kiemelt_IM

Az európai közjogi ismeretek terjesztésében közreműködik az SZTE

Az európai értékek, valamint a közjogi ismeretek fejlesztését és terjesztését célzó háromoldalú megállapodás jött létre az Európai Közjogi Szervezet és Magyarország Igazságügyi Minisztériuma, illetve a Szegedi Tudományegyetem között.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Európai Közjogi Szervezet igazgatója 2017. október 16-i magyarországi látogatása alkalmával aláírt háromoldalú megállapodás a Szervezet és Magyarország Igazságügyi Minisztériuma, valamint a Szervezet és a Szegedi Tudományegyetem között jött létre. Az Igazságügyi Minisztérium ezzel fontos lépést tett az európai értékek, valamint a közjogi ismeretek fejlesztését és terjesztését célul tűző athéni székhelyű nemzetközi szervezettel való együttműködés szorosabbra fűzése érdekében. A találkozón Trócsányi László igazságügyi miniszter, Spyridon Flogaitis, az Európai Közjogi Szervezet igazgatója, valamint a Szegedi Tudományegyetem képviseltében Nagy Katalin rektorhelyettes vett részt.


IgugyiEVP3101

 

A közép-európai régióban elsőként Magyarország csatlakozott az Európai Közjogi Szervezethez 2015-ben, az annak létrehozásáról és alapokmányáról szóló Egyezmény kihirdetésével. Az együttműködés célja a felek közötti információ- és tapasztalatcsere az európai közjog, és különösen az alkotmányjog terén. Ennek megvalósítására a megállapodás értelmében a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével kerül sor.

 

Az Igazságügyi Minisztérium, a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Európai Közjogi Szervezet közötti együttműködés a felek szándéka szerint hozzájárul majd a közép-európai régió azon értékeinek megismeréséhez és jobb megértéséhez, melyek által Európát – különösen az európai együttműködést – gazdagítja.

 

SZTEinfo – Forrás: kormany.hu

Fotó: Véssey Endre / IM

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 29. 13:00 - 30. 16:30
  • február 1.
    10:00 - 13:00
  • február 4.
    18:00 - 19:00
    "Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a teremtett világ iránti felelősségről, az ember ezzel kapcsolatos feladatairól szólnak, hogy segítsenek a szülőknek, pedagógusoknak és mindnyájunknak a tudatosításban. Olyan meséket adnak közre, amelyekben az ember még harmóniában élt a természettel, és tudta, hogy mit kell tennie, hogy ez így maradjon. Olyan meséket, amelyekben az ember tiszteli a fákat, növényeket, állatokat, és szót ért velük - összhangban léteznek vagy törekszenek rá egy-egy konfliktus után. Olyan meséket, amelyekben a teremtett világ szépsége megmutatkozik, és az ember ennek örülni tud, érzi a felelősségét. És olyan meséket is, amelyekben ezt nem érzi, aztán baj lesz belőle... De még van visszaút, megbocsátás, egy utolsó lehetőség."
    Jegyár: kedvezményes 2.000 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.800 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 7.
    10:00 - 16:00
  • február 8.
    09:00 - 14:00