SZTE Info

Duális és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések fejlesztése az ETSZK-n

A Szegedi Tudományegyetem a Gál Ferenc Főiskolával és az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel konzorciumban az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 3.5.2 pályázati konstrukcióján 392 322 115 Ft támogatást nyert el a „Duális és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések fejlesztése és oktatási innováció a szociális munka és a segítő szakmák terén a Dél-alföldi régióban” című projekt megvalósítására.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A program az Európai Szociális Alapból és a hazai költségvetésből 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesül. A projekt 2017. október 1. és 2019. október 31. között valósul meg.

 

A programban a Szegedi Tudományegyetem konzorciumvezetőként, a Gál Ferenc Főiskola és az Evangélikus Hittudományi Egyetem konzorciumi tagként vesz részt. Az intézmények fontosnak tartják a kormányzati céloknak megfelelően – a munkaadói szférával szorosan együttműködve – a szociális munka és segítő szakmák felsőoktatási képzéseinek tartalmi és módszertani átalakítását.


A képzések gyakorlati tartalmának bővítése – a duális és kooperatív képzési rendszer elterjesztésén keresztül –, valamint innovatív megoldások bevezetése biztosítja a regionális munkaerő-piaci igények kielégítését, hozzájárulva a minőségi és mennyiségi munkaerőhiány csökkentéséhez. A szociális és segítő képzések területén a projekt céljai közvetlenül támogatják a növekvő szakember utánpótlás iránti igényt, és biztosítják a területi lefedettséget a Dél-alföldi régióban.

 

A projekt általános célja: a Dél-alföldi régió szociális munkás oktatásban való részvétel és végzettségi szint növelése olyan felsőoktatási szolgáltatások kifejlesztésével és működtetésével, amelyek biztosítják a tényleges munkaerő-piaci igények kielégítését. A projekt közvetlen célja: a szociálismunkás-képzés munkaerő-piaci igényekhez való igazítása, a tanulásból a munkába történő átmenet megkönnyítése, a szakmai oktatás és a képzési rendszer megerősítése.

 

A projektben vállalt konkrét célok:


  • A Dél-alföldi régióban a szociális munkás felsőoktatási képzési rendszer munkaerő-piaci igényekhez való igazodásának javítása.
  • Gyakorlatorientáltság növelése; gyakorlati képzések, képzési elemek kidolgozása.
  • Szoros együttműködés elősegítése a munkaadói szférával.
  • Gyakorló szakemberek bevonása a képzésekbe, illetve felkészítése a képzésekben való részvételre. A szociális munkás szakképzési és felsőoktatási kapacitások kihasználtságának növelése.
  • Az oktatási innováció kiterjesztése a szociális munka, a segítő szakmák esetében.

 

A projekt a céljait öt beavatkozás megvalósításával tervezi elérni:


1. A szociálismunkás-képzés oktatásmódszertan gyakorlat- és hallgatói munkavégzés központúvá tételét szolgáló fejlesztések, tantervi felülvizsgálatok biztosítása.

2. Kooperatív és duális képzési formához, a munka melletti tanuláshoz igazodó taneszközök, elektronikus tananyagok kidolgozása és a képzésben történő adaptációja, kapcsolódó digitális tartalom- és taneszköz fejlesztés.

3. A pedagógiai kompetenciák fejlesztése, oktatás módszertani képzések, tréningek, továbbképzések szervezése az oktatóknak illetve a gyakorló szakembereknek.

4. Gyakorló szakemberek a képzésekbe történő bevonását elősegítő fejlesztési elemek.

5. Közvetlen részvételt növelő beavatkozások végrehajtása.

 ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZA

A projekt eredményeképpen két alapszak, négy mesterszak, nyolc szakirányú képzés és tizenegy rövid ciklusú képzés, tréning fejlesztése valósul meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. január 27.

Kiemelt_Zolnay_Kriszta

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket képviselt a nemzetközi porondon, most a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve megtudtuk, időnként miért kérdezi önmagától: „Ez tényleg velem történt meg?”

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    13:00 - 17:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    A Dugonics Társaság előadóülése
    Előadó: Dr. Kerek Ferenc zongoraművész, a Dugonics Társaság elnöke, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója
    Beszélgetőtársak: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója
    Kerek Attila, SZMJV protokoll- és rendezvényreferense, a Dugonics Társaság elnökségi tagja
  • február 26.
    08:00 - 09:00
    Az SZTE BTK Pszichológiai Intézet szervezésében