Bezár

Hírarchívum

Büntetőjogi perszimulációs versenyt rendez az SZTE ÁJTK és a Szegedi Törvényszék

Büntetőjogi perszimulációs versenyt rendez az SZTE ÁJTK és a Szegedi Törvényszék

2017. november 30.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézet
és a Szegedi Törvényszék büntetőjogi perszimulációs versenyt rendez 2017. december 1-jén. A joghallgatók 9 órakor kezdődő vetélkedésére minden érdeklődőt várnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) konferencia terme ad otthont a joghallgatók perszimulációs versenyének. A csoportmunkára épít, írásbeli és szóbeli szakaszból álló, kizárólag eljárásjogi alapokon nyugszik ez a csapatverseny. A vetélkedő az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete és a Szegedi Törvényszék együttműködésének az egyik eredménye.

A versenyzők szakértői zsűri előtt próbálhatják ki magukat, valamint próbára tehetik büntető eljárásjogi felkészültségüket és rátermettségüket. Egy-egy csapat három különböző eljárási pozíciót (bíró, ügyész, védő) betöltő joghallgatóból áll. A csapatok több különböző, a törvényszék által biztosított, valós vádiratokon és nyomozati iratokon alapuló tényállás, azaz perszimulációs feladat alapján több tárgyalást „játszanak el”. A feladatokat a verseny előtt sorsolják ki. A tárgyalás megkezdése előtt a különböző eljárási pozíciót betöltő hallgatókat összesorsolják úgy, hogy egyazon szimulációban résztvevő minden versenyző más-más csapatból kerül ki.

A verseny kizárólag eljárásjogi alapokon nyugszik, a zsűri tagjai a büntetőeljárás szabályainak betartását, illetve a versenyzők perbéli magatartását és fellépését vizsgálják. Érdekesség, hogy a versenyzőknek váratlan, a „beépített” szereplők által kreált szituációkat kell megoldaniuk és kezelniük. Ilyen helyzetgyakorlat lehet például egy ittasan érkező tanú, vagy mondjuk például székborogatással és a hallgatóság bekiabálásával kísért rendzavarás a tárgyaláson, vagy a média képviselőinek arrogáns magatartása. A zsűri értékelésének szempontjai között szerepel a lényeglátás, a szóbeli kifejezőkészség és az ügyfelekkel való kapcsolat.

A versenyzőknek 45 perc áll rendelkezésükre a perszimuláció lefolytatására, az idő elteltével a moderátor az adott perszimulációt félbeszakítja. A tárgyalás befejezése és az ítélethozatal nem elvárt feladat a versenyzőktől. A csapatok értékelésének módszere: minden szimuláció minden résztvevője az egyéni teljesítménye alapján szerez részpontszámot, majd ezen egyéni pontok összeadásával születik meg a csoport összpontszáma. Az eredményhirdetés a program végén, 14 órakor esedékes. A verseny nyilvános, minden érdeklődőt várnak.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek