Bezár

Hírarchívum

Elhunyt Dr. Kánitz József, az SZTE gyakorló gimnázium nyugalmazott igazgatója

Elhunyt Dr. Kánitz József, az SZTE gyakorló gimnázium nyugalmazott igazgatója

2017. március 16.
1 perc

Életének 76-ik évében, 2017. március 11-én elhunyt Dr. Kánitz József, a Szegedi Tudományegyetem gyakorló gimnáziumának egykori tanulója, tanára, igazgatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kánitz József 1941.augusztus 17-én született Szegeden.


Kanitz


Iskolai tanulmányait a Madách Imre Általános iskolában kezdte. Középiskolai tanulmányait az akkor Új Gimnázium néven megalakult, majd 1955-től JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium néven működő iskolában folytatta, így az intézmény első osztályainak egyikébe járt. A szegedi Egyetem Biológia-földrajz szakán végezve előbb a Nyíregyháza melletti Fehértón dolgozott, majd a Csongrád megyei tanács munkatársa lett. 1977-ben visszatért szeretett iskolájába, ahol biológia szakvezető tanár lett. 1991-től 2001-ig igazgatta a közben SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumként ismert középiskolát. Igazgatói megbízatása után még négy évig tanított. 2005 nyarán vonult nyugdíjba.

Dr. Kánitz József számos kitüntetése mellett a reál tárgyat tanító tanárok legnagyobb elismerését, a Rátz tanár úr díjat is megkapta.


Kanitz_tanitvanyokkal


Dr. Kánitz József emlékét a hálás tanítványai és kollégái őrzik.

 

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
  • *
    már
    25
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00

Kapcsolódó hírek