A Szegedi Tudományegyetem szeptember 20-án rendezi meg idén a már hagyományos őszi sportnapot, ahol ismét számos sportág kipróbálására nyílik lehetőség. Szeptember 25-én pedig az SZTE egyéni futóbajnoksága várja a futás szerelmeseit.
Az Unesco szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává nevezte ki, amely kezdeményezéshez a Szegedi Tudományegyetem is csatlakozik. Ezért ezen a napon rendezik meg az egyetem szokásos sportnapját. Az érdeklődő hallgatók szeptember 20-án, kedden reggel 8 órától kezdve 24 különböző sportágban próbálhatják ki magukat az SZTE Sportközpontban (Hattyas sor 10.). Az egyéni sportok kedvelői sok egyéb mellett megismerkedhetnek a falmászással, pilatessel, zumbával, a legügyesebbek a görkorcsolya akadálypályán is végig mehetnek. Aki inkább egy csapatban játszana szívesen, a foci csapatba jelentkezhet. Regisztrálni a helyszínen lehet reggel 8 órától. A részvétellel nyerni is lehet: a 6 sportegységet (ez hatszor 20 percnyi teljesítésért jár) összegyűjtő hallgatók között sportszereket, fitness bérleteket, vásárlási utalványokat sorsolnak ki. A Karok között versenyt is hirdetnek: az a kar nyeri el „Az Egyetem legsportosabb Kara” címet, amelyik a hallgatói létszám alapján arányosan a legtöbb sportegységet teljesíti.
Részletes információk elérhetőek a MEFS új honlapján és az esemény Facebook-oldalán, és a kihelyezett plakátokon.
Azonban idén a sportolási lehetőségek nem érnek véget a sportnapon. A XV. Jubileumi Pick Utcai Futófesztiválhoz csatlakozva az SZTE egyéni futóbajnokságot hirdet nappali tagozatos hallgatóinak szeptember 25-ére. Nevezni szeptember 21-én 14:00-ig van lehetősége minden érdeklődőnek a Sportközpont Tanári irodájában, vagy Trényiné Rákóczi Zsuzsanna testnevelő tanárnőnél e-mailben (rakoczi@sport.u-szeged.hu).A jelentkezőknek egy 3,4 km-es távot kell majd teljesíteniük szeptember 25-én, vasárnap 11:30-tól, a Dóm térről indulva. Mind a női, mind a férfi első három helyezett hallgató díjazásban részesül.
A futófesztivál programja:
Időpont: 2016. szeptember 25. vasárnap
Táv: 3,4 km
Rajt: Dóm tér 11:30-kor
Nevezési határidő: szeptember 21. szerda 14:00 óra
A nevezési díjat 100 főig a Sportközpont fizeti. Akadályoztatás esetén a hallgató köteles más indulóról gondoskodni maga helyett vagy szeptember 21. szerda 14:00 óráig lemondani a jelentkezését.
Nevezés: a Sportközpont Tanári irodájában, vagy Trényiné Rákóczi Zsuzsanna testnevelő tanárnőnél e-mailben (rakoczi@sport.u-szeged.hu) lehet.
Nevezéshez szükséges: Név, Intézmény/ kar, évfolyam, születési év, EHA kód, Diákigazolvány szám, e-mail cím, póló méret
A női és férfi I.--III. helyezett SZTE hallgató díjazásban részesül.
Díjazás: Nők 1-3 helyezett, férfiak 1-3 helyezett
Gyülekezés: pólók és rajtszámok átvétele (diákigazolvánnyal) a Dóm téren az ÁOK oktatási épülete előtt 10:00–11:00 óra között.
A versenyben résztvevő hallgatókat arra kérjük, hogy regisztráljanak a következő (Sportpont) oldalon: http://sportpont.hu/db/register
A rajtszám bemutatása és az ott lévő oktatóknál történő lejelentkezés esetén egy órapótlást beszámítunk!
SZTE-Info