Bezár

Hírarchívum

kiemelt_hideghaboru_kiallitas

Vándorkiállítás a hidegháborúról az SZTE-n

Vándorkiállítás a hidegháborúról az SZTE-n

2016. március 02.
5 perc

A hidegháború – Egy megosztott világ története címmel nyílt tárlat március 1-jén az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában. A március 12-ig látogatható kiállítás több mint 100 tablón mutatja be az 1945 és 1991 közötti időszakot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2016. március 1-12. között a Szegedi Tudományegyetem ad otthont A hidegháború – Egy megosztott világ rövid története című vándorkiállításnak, amely történelmi pillanatokat, a hidegháború hétköznapjait és fordulópontjait is megörökíti.


Magyar fizikus a hidegháborúban


hideghaboru_kiallaitas_Szabo_GaborA kiállítás megnyitóján személyes élményeit idézte Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, amikor arról beszélt, hogy gyerekkorában Nagykanizsán egy időben nem lehetett sót kapni, mert elterjedt volt, hogy atomháború idején a sós vízbe áztatott lepedő megvéd.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar és lengyel jó kapcsolat továbbra is fennmaradjon és javuljon. Ebben nem a közös ellenségnek, hanem a közös céloknak kell összekötni minket – mondta. Hozzátette: Teller Ede magyar fizikusnak nagy érdeme volt a hidegháborúban, mivel azt az álláspontot képviselte, hogy a totalitárius hatalommal szemben az illúziónak nincs helye. Teller Ede azt mondta, hogy nem háborúra kell törekedni, de gyengének se szabad lenni.

– Ez egy fontos üzenet, hiszen a békés világot úgy lehet fenntartani, ha tisztában vagyunk a saját értékeinkkel és adott esetben elszántak vagyunk abban is, hogy ezeket megvédjük – fogalmazott a rektor. Kiemelte: amellett, hogy a szegedi fiatalok a kiállított képekből, és ami mögöttük van, nagyon sokat tanulhatnak, a tárlat a szoros lengyel-magyar kapcsolat manifesztációja is.


Kiállítás azoknak, akiknek csak történelem a hidegháború


Dr. Pawel Ukielski, a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete elnökhelyettese köszöntőjében azt hangsúlyozta: sok embernek van személyes élménye a hidegháborús időszakról, mégis olyan embereknek is szól a tárlat, akik nem élték át, akik számára csak történelem a hidegháború időszaka. Kiemelte: a kiállítás azért is jelentős, mert a megnyitó előtti napon nyilvánította a Magyar Parlament a 2016-os évet a lengyel-magyar szolidaritás évévé. A Lengyel Emlékezet Intézete együttműködve a Magyar Emlékezet Intézetével számos eseményt tervezett a 2016-os évre, melynek egyik pontja a szegedi egyetemi kiállítás.

- 1956 évfordulója mind a lengyeleknek, mind a magyaroknak fontos esemény, ugyanez elmondható a hidegháború időszakról is. A két nemzetet akkor összekapcsoló barátság érdemes arra, hogy ma is ápoljuk ezt a kapcsolatot. Közös történelmünkről keveset szólnak határainkon kívül, ezért sok munka áll előttünk. Hiszem, hogy Közép-Kelet Európa történelme teljes jogú része lesz a világtörténelemnek, hiszem, hogy a mai kiállítás egy kis lépés ennek a célnak az elérésében – fogalmazott.


hideghaboru_kiallitas
A megnyitón készült képek itt megtekinthetőek.



Mit is jelent a szögesdrót?


A kiállítást Őexcellenciája Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg. Elmondta: a szögesdrót nemcsak a szocialista tábor nyugati határán létezett, hanem a Szovjetunió és Lengyelország között is. – Mi két szögesdrót között éltünk. A kiállítás, ugyan megrázó képeket is bemutat, mégis képekkel beszél és segít megérteni, hogy mit is jelent a szögesdrót, a kerítés. A tárlat aktualitással is bír, mutatva, hogy el kell gondolkodnunk arról, mi folyik a mai világban. Tanulnunk kell a hidegháború hibáiból, hogy ne kövessük el újra – emelte ki. Hozzátette: a Nagykövetség számára nagy fontos hely lett Szeged és a Szegedi Tudományegyetem, amely a magyarországi lengyel kultúra fontos központjává válik.


Közel 5 millió magyar fiatal személyes élmény nélkül


hideghaboru_kiallitas_Phrole_GergelyPrőhle Gergely, az EMMI Nemzetközi és Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar-lengyel összetartozásnak számos tanújele van, így például az emlékbizottságok közötti szoros együttműködés. Kiemelte: közel 5 millió olyan fiatal él Magyarországon, akinek nincs személyes élménye a rendszerváltás előtti időszakból. – A kiállítás ikonikus képek erejével próbálja érzékeltetni a hidegháború időszakának totális abszurditását. Ez megfelel a mai kor, a fiatalok és a képi megjelenés elvárásainak. Megjelenik például a lengyel pápa „Ne féljetek” felszólítása, a kelet német társadalom „Mi vagyunk a nép” felkiáltása és számos apró elem, amelyek a szabadságra való törekvés jelei voltak – mondta a helyettes államtitkár.

- Emlékeztessen ez a kiállítás olyanokat, akik átélték, idézze fel annak az időszaknak az összes rémségét és örömét. Természetesen legyen tanújele a lengyel-magyar barátságnak, amely a hidegháborúban, a szabadságban, a 19. és a 21. században mégis csak a mienk és mégis csak örök – tette hozzá.


Béke háborús körülmények között


Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese elmondta: a hidegháború furcsa jelensége volt a történelemnek, hiszen másról sem hallottunk csak a békéről, mégis szinte háborús körülmények között teltek az évek.

A kiállítás második helyszíne Szeged, a tárlat korábban Budapesten volt látható. A kiállítás anyaga könyv formában is megjelent, melynek bevezetője így fogalmaz: „A hidegháború Máltától Máltáig tartott” vagyis attól kezdve, amikor útban Jalta felé Churchill és Roosevelt megállt Máltán, hogy egyeztessenek egészen addig a pillanatig, amelyet a híres Bush-Gorbacsov csúcstalálkozóként ismertük meg.


- Amikor a hidegháború tényleg véget ért, vagyis megszűnt a Szovjetunió, Gorbacsov a tévékamerák kereszttüzében írta alá az erről szóló dekrétumot. Pontosabban csak írta volna, mivel tollából kifogyott a tinta, ezért a CNN stábjától kért egy tollat kölcsön. Nem tudok mást kívánni magunknak, mint azt, hogy bármilyen formát is öltsenek a történelemben újra és újra felbukkanó gonosz eszmék és törekvések, mindig ilyen pitiáner és nevetséges módon érjenek véget. Ez a kiállítás ezt a jó reménységünket fogja erősíteni – fogalmazott.

 

hideghaboru_kiallaitas2
A megnyitón készült képek itt megtekinthetőek.


A kiállítás megtekinthető az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Kiállítási terében 2016. március 12-ig, hétköznap 8-20 óra, szombaton 9-20 óra között.

 

SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Bobkó Anna

 


Korábban írtuk:

Időutazásra hív A hidegháború – Egy megosztott világ története című tárlat

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek