Bezár

Hírarchívum

kiemelt_Alma_Mater_mentorprogram

Kezdetét vette az Alma Mater Alumni Mentorprogramjának ötödik szakasza

Kezdetét vette az Alma Mater Alumni Mentorprogramjának ötödik szakasza

2016. március 09.
2 perc

51 mentorálttal indult el az Alma Mater Alumni Mentorprogramjának új szakasza, melynek nyitórendezvényét március 8-án tartották az SZTE ÁJTK Társalgójában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az egyetem öregdiák szervezete két éve indította el Alumni Mentorprogramját, melynek keretében a jelenlegi hallgatók az országban egyedülálló módon volt SZTE-s, már tapasztalattal rendelkező szakemberekhez jelentkezhetnek 4 hónapos mentorálási időszakra. A korábban a TÁMOP-4.1.1.C, majd a TÁMOP 4.1.1.F programban zajlott kezdeményezés idén minden eddiginél több résztvevőt vonzott. Az egyre bővülő program keretein belül ebben a tanévben már az SZTE összes karáról várták az egyetemisták jelentkezését.

 

SZTE_Alma_Mater_mentor


A nyitórendezvényen megjelent mentorokat és mentoráltjaikat Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszöntötte, aki többek között arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy az Alumni Mentorprogram arra is lehetőséget ad, hogy még az egyetemi évek alatt kipróbálhassák magukat szakterületükön, hogy megbizonyosodjanak róla, pontosan mi az, amit igazán szeretnek csinálni, amivel a következő körülbelül 40 aktív évükben legszívesebben foglalkoznának.

Rákos Attila, a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. kvantitatív modellezője kiemelte, szerinte a hallgató kell, hogy legyen a „motorja” a programnak, aki kezdeményezi a találkozókat, aki szakmai kérdéseivel proaktívan fordul mentorához. A cégek szempontjából azért látja fontosnak a kezdeményezést, mert segítségével rálátnak a leendő munkavállalók kondícióira.

Dr. Görög Márta, az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság, SZTE Alma Mater szakmai koordinátora köszöntőjében arról is beszámolt, hogy a legelső, 2014 tavaszán indult ciklushoz képest mind a programban résztvevő cégek, mind a mentorált hallgatók száma a négyszeresére nőtt. A minden esetben pro bono jelleggel a cégek, intézmények égisze alatt tevékenykedő és az egyénileg mentorálást vállaló volt SZTE-s szakemberek ebben a ciklusban már közel 60 mentori helyre várták a jelentkező hallgatókat.


Alma_Mater_mentorprogram
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.


A mentoráltak körében az előző időszakban végzett felmérés alapján közel 50%-uk valamilyen formában folytatja a közös munkát a mentorral (álláslehetőség, szakmai gyakorlat, stb.)

 

Az SZTE Alma Mater ősszel újabb ciklust indít, amelynek mentori helyeiről már a következő félév elejétől tájékozódhatnak az érdeklődők. A következő időszakban lehetőség lesz arra is, hogy a cégek friss diplomás volt SZTE-s hallgatókat is fogadjanak a mentorprogramba. Az új kezdeményezéshez egy 2014-ben végzett környezetmérnök jelentkezése adta az ötletet, akit a Givaudan Hungary Kft. nem is mentoráltként, hanem végül laboráns státuszban fogadott idén tavasztól.


A programban résztvevő cégek, szervezetek, egyéni mentorok részletesen

A programmal kapcsolatos további információk

Akikhez még leadhatod a jelentkezésed március 23-án, az SZTE Állásbörzén


Szöveg és fotó: SZTE Alma Mater


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek