Stratégiai jelentőségű együttműködési keretmegállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a BYD Auto Hungary Kft., amely új gyakornoki lehetőségeket nyit a hallgatók előtt, és erősíti az SZTE gazdasági-társadalmi beágyazottságát. A partnerség új szintre emeli az egyetem és a kínai autógyártó közös szakmai és kutatási törekvéseit.
Zsúfolásig megtelt az SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenyterme 2015. november 21-én szombat este, amikor is az idén 90 éves Szegedi Egyetemi Énekkar Ünnepi Hangversenye zajlott.
16.oo órakor az SZTE Gyakorló Gimnázium I. emeleti folyosóján emlékező koszorúzást tartottak az együttes egykori karnagya, Szécsi József emléktáblájánál.
A jubiláló kórust köszöntötte Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes, Dr. Kozma József, Szeged Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Dr. Tóth Péter, a ZMK dékánja, valamint a Szeged Városi Kórusegyesület nevében. Dr. Dohány Gabriella.
Az ünnepi hangversenyen felcsendült két új kórusmű is, melyet a Szegedi Egyetemi Énekkar számára komponált Tóth Péter, az SZTE Zeneművészeti Kar dékánja és Dobszay-Meskó Ilona, korunk néhány női zeneszerzőjének egyike.
A koncerten az egykori kórustagok külön műsorblokkban szólaltattak meg néhány kórusművet Cser Miklós és Gyüdi Sándor vezényletével. Az ünnepi koncerten köszöntötték a kórus karnagyait is, Kohlmann Pétert és Száz Krisztinát, akik 1996-tól vezetik a kórust.
A koncert zárásaként régi és a jelenlegi kórustagok közösen énekelték el Kodály Zoltán: Esti dal c. kórusművét.