Bezár

Hírarchívum

25 éves jubileumát ünnepelte a szegedi gyógytornászképzés

25 éves jubileumát ünnepelte a szegedi gyógytornászképzés

2015. november 23.
2 perc

„Főhajtás a nagy elődök előtt” címmel, a szegedi gyógytornászképzés 25. évfordulója alkalmából tartottak jubileumi tudományos ülést az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„25 év nagy mérföldkőnek számít. A rendezvény célja –ahogy a címe is mutatja – az elődök, egykori oktatók, kollégák előtti főhajtás és tisztelgés volt” – hangsúlyozta a jubileum kapcsán Koncsek Krisztina, az SZTE ETSZK Fizioterápiás Tanszék megbízott tanszékvezető helyettese. Hozzátette: a meghívott előadók között többek között helyet kapott a képzés alapítója, Prof. Dr. Mészáros Tamás, illetve sok olyan elismert szakember, akik már a kezdetektől fogva részt vettek az oktatásban. A hallgatóság soraiban ugyanakkor sok fiatal kolléga is ült, akik egy átfogó képet kaptak a gyógytornászképzésről, arról honnan indult, hova jutott a képzés, mik a jövőbeni tervek, lehetőségek. „A rendezvényre rengetegen elfogadták a meghívást, mindenki örömmel jött. A nagy létszám is jól mutatja, hogy az egykori és a jelenlegi oktatók, és hallgatók is kötődnek az intézményhez” – mondta.


25_eves_a_gyogytornasz
25 éves jubileumát ünnepelte a szegedi gyógytornászképzés - GALÉRIA


Az egyetem többi karához, képzéséhez képest ugyan még gyerekcipőben jár a gyógytornászképzés, mégis óriási változások történtek az elmúlt 25 év alatt – fogalmazott. A 3 éves gyakorlat centrikus képzés egy 4 éves evidenciákon alapuló fizioterápiás képzéssé nőtte ki magát. Az elmúlt években megnőtt az elméletben és gyakorlatban átadható ismeretanyag, így az alapvégzettséget adó képzés mellett egy-két éven belül gyógytornász - fizioterapeuta mesterképzés és szakirányú továbbképzés is elindul Szegeden.


A 25 év alatt megváltozott a gyógytornászok szerepköre is. A klasszikus ambuláns és betegágy melletti tevékenységek kibővültek, napjainkban egyre szélesebb területen tudnak szerepet vállalni a gyógytornászok a prevencióban és a rehabilitációban A szabadidős tevékenységek és a wellness szolgáltatások területén is egyre nagyobb az érdeklődés a gyógytornászi munkára, így elmondhatjuk, hogy egyre bővül a feladatkör, aminek egy mai gyógytornásznak meg kell felelni. A változások miatt egyre többen választanak valamilyen kiegészítő képesítést is, például személyi edző a gyógytornász diploma mellé – tájékoztatott. Koncsek Krisztinától azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi gyógytornász szakos hallgatók körében is nagy az érdeklődés a mester és a szakirányú továbbképzések iránt. A dinamikusan fejlődő szakma, növekvő kihívásának szeretnének megfelelni az újonnan induló képzésekkel, a biztos alaptudás mellett, az ismeretek széles tárháza alapozza meg, hogy a jövőben jó szakemberek legyen a nálunk végzettek– mondta.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek