SZTE Info

hallgatoi_dijkioszto_kiemelt

Hallgatói díjeső a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem legtehetségesebb hallgatóit díjazták 2015. december 3-án, a Rektori Hivatal Dísztermében. Az SZTE Hallgatói Díjkiosztó Gáláján átadták az Egyetemi Zenei Verseny, az Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny, a Novellapályázat, a Jó tanuló, Jó sportoló Verseny, valamint a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány elismeréseit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tehetséges fiatalokkal telt meg az SZTE Rektori Hivatalának díszterme december 3-án. Az SZTE Kulturális Iroda szervezésében immár 24. alkalommal díjazták a Szegedi Tudományegyetem azon hallgatóit, akik tanulmányaik mellett a művészetek és a sport területén is kiemelkedően teljesítenek. A hagyományos Hallgatói Díjkiosztó Gálán több mint 20 egyetemista részesült elismerésben. A résztvevőket Szabó Gábor, az SZTE rektora köszöntötte. Beszédében kiemelte: az egyetemi tanulmányok alatt nem elég csak a diplomát megszerezni, hanem értelmiségekké nevelkedve kell távozni. A díjátadót zenés és verses műsorszámok színesítették, amelyek által meggyőződhetett a közönség: valóban jó helyre kerültek a díjak.


hallgatoi_dijkioszto1
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők.

 

Az Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny díjairól Szabó Gabi, a Szegedi Nemzeti Színház színművésznője, Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze/rendezője, Beslin Anita, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője és Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Iroda vezetője döntött. A zsűri az Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny első díját Jerkus Koppánynak (BTK), a második díjat Skrionya Rékának (ZMK), a harmadik helyezést D. Nagy Bencének (BTK) ítélte oda.


Az Egyetemi Zenei Verseny komolyzene kategóriájában első díjazott Schindler Regina (FOK), második Bindics Blanka (ÁOK), harmadik Borbás Johanna (ÁOK). Népzene kategóriában első helyen végzett a Csonka Balázs és barátai zenekar: Csonka Balázs (JGYPK), Csuvik Oszkár (GYTK), Apró Kristóf (ÁOK), Szabó András (JGYPK), Jovánovity Péter (ÁJTK). Második helyezett Magdali Anna (JGYPK), harmadik Orbán Fanni (JGYPK) és Szerda Ákos (TTIK). A könnyűzene kategória első helyezettje Kelcz Dávid (BTK), második Szondi Tamás (BTK-TKK), harmadik Szlákó Cynthia (TTIK). A zsűri tagjai: Katona Judit, a Király-Kőnig Péter Zeneiskola igazgatója, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Németh Miklós, a Fool Moon együttes tagja, Klebniczki György zongoraművész és Varga Kornél gitáros, zeneszerző, népzenész.


hallgatoi_dijkioszto2
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők.


Az Egyetemi Novellapályázat zsűrije – Annus Gábor, a Tiszatáj szerkesztője és Egyed Erika, az SZTE kulturális szervezője – Balogh Gyulának (BTK) első díjat, Szabó Zenkőnek (BTK) második díjat ítélt oda. A díjazottak rektori oklevelet és pénzjutalmat kaptak.


A „Jó tanuló-jó sportoló” pályázat első helyezettje Köteles Mária (ETSZK), a férfiak között Tóth Géza (ÁJTK). Második helyen végzett Török Réka (GTK), valamint Stumpf Csaba (ÁOK). Bálint Sára (TTIK) és Seres Imre (TTIK) a harmadik helyezettnek járó díjat vehette át.


Az SZTE Sófi Alapítvány különdíjasa Hursán Dorottya (TTIK), Pintér Tünde (ZMK), Radics Bence (ÁOK). Kelcz Dávid (BTK) és Szombati Julianna (ZMK) az SZTE Sófi Alapítvány kuratóriumi díjasai. Szabó Renáta (TTIK) az SZTE Sófi Alapítvány Biológia Doktori Iskola kategória II. díjasa.

 

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 30.

IMG_6486

Dr. Piros Györgyit belgyógyász-kardiológust, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ osztályvezető főorvosát és testvérét, Piros Ildikót, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt páros interjúnkban a szívről kérdeztük. Arról a szívről, amit sokat emlegetünk, de alig ismerünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • november 12.
    10:00 - 14:00
  • november 12.
    18:00 - 19:30
    Újabb 21. századi, mindannyiunkat érintő és érdeklő téma, újabb kivételes felkészültségű előadó a nagysikerű Pedagógiai esték színpadán - vendégünk Steigervald Krisztián generációkutató, marketing szakember!
    Steigervald Krisztián 1999 óta foglalkozik a generációkkal, szakdolgozatát is ebből írta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Nyolc évig dolgozott vezetőként a piackutatással foglalkozó GfK-ban, majd 2011-ben megalapította saját tanácsadó és piackutató cégét, az Emocionális Marketing Kft-t. A cég az elmúlt 7 évben több mint 100 multinacionális cég sikeres partnere volt.
    Krisztián egyedülálló módon mind a 6 ma élő generációval foglalkozik üzleti szinten is, a cégeknek marketing és HR témában ad tanácsokat, tart intergenerációs tréningeket, fókuszcsoportokat, előadásokat és csapatépítő napot. Kedvenc területe a marketing-kutatás és a marketing-pszichológia új irányú használata és összekapcsolása.
    Krisztián emellett a Lánchíd Rádió marketing szakértője volt, az Üzlet&Pszichológia marketing-témájú szerzője, állandó meghívott előadó a Corvinuson és a pécsi Közgázon, oktató a BKF-en, valamint egyéni coach, okleveles brief-coach, life-coach. Végül és nem utolsósorban: nagyszerű előadó!
    Steigervald Krisztián előadását minden szülő, nagyszülő, pedagógus számára "KÖTELEZŐ" programként javasoljuk, de jó szívvel ajánljuk a fiatalabb generációk képviselőinek figyelmébe is.
  • november 12.
    19:00 - 20:00
    A túlsúly és annak egészségre ártalmas következményei ma már az egész világon fenyegető méreteket öltenek. A szívre, keringésre kifejtett hatások évtizedekig nem okoznak panaszokat, de ha már megjelentek, nagyon nehéz azokat visszafordítani. Milyen egészséget veszélyeztető hatásokkal jár a túlsúly, hogyan lehet a folyamatba beavatkozni? Hogyan, mennyit mozogjunk, ha meg akarjuk előzni a problémát, vagy testsúlyt szeretnénk csökkenteni, mely mozgásformák a legalkalmasabbak erre?
  • november 13. 08:00 - 15. 18:00
  • november 13.
    10:00 - 17:30
    Az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Művészetelméleti és Művészetpedagógiai Kutatócsoportjának szervezésében