Bezár

Hírarchívum

Indul az SZTE EHÖK Közösségi Konyha

Indul az SZTE EHÖK Közösségi Konyha

2014. szeptember 02.
1 perc

2014. szeptember 8-tól ismét üzemel az SZTE EHÖK Közösségi Konyha, mely 300 forintos állandó áron biztosít minden SZTE-s hallgató számára étkezési lehetőséget.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata – egy ismert szegedi étkezdével együttműködve – 2013 novemberében indította el közösségi konyháját, ahol minden SZTE-s jogviszonnyal rendelkező hallgató 300 forintos áron juthat kétfogásos, dobozolt menühöz. Az EHÖK Menza előrendelés alapján működik. A menza.sztehap.hu oldalon tekinthető meg a heti menü, a jelentkező szabadon választhat, hogy mely napokra kér ételt. A napi 300 forintos díjat a Tamási Áron Klubban (Szeged, Boldogasszony sgt. 6.) előre kell befizetni, ugyanitt vehető át a rendelt menü minden hétköznap 11.30-tól 14.30-ig. A 2014/2015-ös tanévben szeptember 1-jétől van lehetőség regisztrálni a menza honlapján és az első rendelést szeptember 4-e csütörtöktől lehet leadni. Az első héten a befizetés csütörtökön és pénteken lehetséges a Tamási Áron Klubban. A hallgatók a kétfogásos menüt dobozban kapják, elvihetik vagy megehetik a klubban is.



A konyha működéséről és a rendelés menetéről további információ a menza honlapján.


Az SZTE EHÖK Közösségi Menzát bemutató videó:




 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek