Bezár

Hírarchívum

Szabadegyetem – Szeged: Orbán György művészetéről

Szabadegyetem – Szeged: Orbán György művészetéről

2014. október 10.
2 perc

A Szabadegyetem – Szeged 2014- október 8-i alkalmán Zsigmond Zoltán, az SZTE Zeneművészeti Kar tanszékvezető főiskolai docense tartott előadást „Orbán György: Évszakok – zongoraciklus” címmel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Zsigmond Zoltán mindjárt az előadása elején „megijesztette” közönségét, hiszen a könnyed kortárs zene helyett a fajsúlyosabb, igényesebb kortárs komolyzenét mutatta be az este folyamán Orbán György: Évszakok című zongoraciklusán keresztül.

Orbán György zenei stílusát a sokszínűség jellemzi, egyszer azt is kijelentette: „stílustisztaság csak a tehetségtelenség lehet”. Olyan szerző, aki a zenén keresztül intenzíven akar kommunikálni, közölni, érzelmeket átadni hallgatójának, mindezt élményszerűen és szerethetően.

Zsigmond Zoltán hangsúlyozta, hogy az általa méltatott kortárs alkotó változatos eszközökkel él a zenében, különlegesen gazdag zeneszerzői eszköztárat használ. Mindennek az est folyamán a közönség személyes fül- és szemtanúja is lehetett. Az előadás részeként az Évszakok zongoraciklus számos darabja megszólalt felvételről Zsigmond Zoltán zongorajátékán keresztül. A zenéhez vizuális élmény is társult, az egyes zenei betéteket képekkel is illusztrálta az előadó – a hallgatóság többek között láthatott egy valódi Orbán György-kéziratos kottát is.

A bemutatott mű – hasonlóan Vivaldi: Négy évszak című darabjához – négy ciklusból áll, ám annál jóval terjedelmesebb, összesen 48 tétel. A kissé franciás stílusú Ősz és a Tél tétel is gyakran vizuális indíttatású válogatásokat tartalmaz, melyből több művet Van Gogh képei ihlettek (Tournoyant – Örvénylő, Flamboyant – Lángoló).

A Tavasz ciklus egy konkrét témát dolgoz fel, ez Vivaldi Tavasz című hegedűversenyéből származik.

A Nyár „Aestas summa” sorozat számos áhítatos, letisztult darabja után hallhattunk egy kegyetlen, borongós stílusút is, a „Der Tod – Haláltánc”-ot. E sorozat több darabjának témája egészen az 1500-as évekhez nyúlik vissza.

Zsigmond Zoltán elmondta, ha csak egy darabot vihetett volna magával az előadására, az a Nyár ciklus „Passacaglia” című darabja lett volna. Ez a zenemű érdekes színfoltja volt prezentálásának, hiszen a darabot hallgatva a docens magyarázatot is fűzött a hallottakhoz, mintegy elmesélte, mikor mit hallhatunk a zenében.

A közönség soraiból felmerült kérdésként, honnan ered Zsigmond Zoltán és Orbán György személyes kapcsolata. Kiderült, hogy 1993-ban, egy közös rádiófelvétel eredményeképpen sikerült Zsigmond Zoltának Orbán Györgytől kottákat kérni az addig kiadatlan zongoraműveiből.

Az előadás zárásaként Zsigmond Zoltán összegezte: szeretné, ha még „holnap” is mindenkiben megmaradna valami szép emlék Orbán György művészetéből.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek