„Az emlékezetet mindig a jelenből formáljuk” - rangos vármegyei díjban részesült Dr. Miklós Péter, az SZTE eszmetörténésze

Szegeden minden megtörtént, aminek meg kellett történnie

A Szeged történelmét meghatározó események, mint a március 15-i forradalom és szabadságharc, az 1956-os forradalom, vagy az 1879-es nagy árvíz, mind olyan pillanatok, amelyek mélyen beépültek a helyi kollektív emlékezetbe. De vannak-e olyan fejezetei Szeged múltjának, amelyeket érdemes lenne jobban előtérbe helyezni a helyi emlékezetben? Dr. Miklós Péter szerint szokás azt mondani, hogy Szegeden minden megtörtént, aminek egy országos jelentőségű város esetében meg kellett történnie. És tapasztalatai igazolják is ezt a feltevést. Szeged a magyar politikai átalakulások idején nagyon fontos szerepet töltött be. 1848-49-ben rövid időre az ország fővárosaként működött, 1944 decemberében pedig itt alakult meg az új hatalmi központ, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, amely később alapot adott a debreceni ideiglenes nemzetgyűlésnek. A rendszerváltozás előtt, 1987-88-ban a hallgatói mozgalom pedig részben a szegedi egyetemhez kötődött. Itt választották meg az első független, pártállami hatalmon kívüli képviselőket, mint Király Zoltán és Raffay Ernő. Szeged kulturális szempontból is jelentős szerepet töltött be. József Attila – aki a Szegedi Tudományegyetem hallgatója volt, amíg el nem tanácsolta Horger Antal, a nagy tekintélyű nyelvész a tanári pályától –, itt vált publikáló alkotóvá, és az első kötetei is itt jelentek meg, immár egy évszázada. Radnóti Miklós három kötetét szintén Szegeden adták ki.

Azokat a személyeket érdemes vizsgálni, akik a közismert történelmi személyiségek környezetében éltek

„Ilyen aspektusból azonban már mind az egyetemünk, mind a város vizsgálta Szeged történetét, ezért úgy gondolom, kutatási témaként sokkal inkább azokat az embereket érdemes tanulmányozni, akik az ő szellemi környezetükbe tartoztak, s bár kevésbé vannak jelen a kollektív emlékezetben vagy az irodalomtörténeti kánonban, mégis fontos részei voltak akár József Attila, akár Radnóti Miklós életének” – mondta el az eszmetörténész. Mint folytatta, mindkét költőnek volt egy ilyen jól körülhatárolható köre, többnyire helyi jelentőségű szereplők. Dr. Miklós Péter szerint Radnóti Miklós tekintetében a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma például érdekes kutatási terület lehet. A Kollégium tagjai később meghatározó szerepet játszottak a második világháború utáni Magyarország szellemi életében. E körből került ki például Ortutay Gyula néprajzkutató és akadémikus, Radnóti Miklós szegedi barátja, aki később vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Ugyancsak ide tartozik Tolnai Gábor irodalomtörténész és tudományszervező, valamint Baróti Dezső, aki 1956-ban egyetemünk rektoraként, később pedig az összehasonlító irodalomtudomány jelentős professzoraként, illetve a francia–magyar irodalmi kapcsolatok kutatójaként vált ismertté.

Dr. Miklós Péter. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

„Aki szintén kötődik hozzám, és szerintem fontos helye van a szegedi művelődéstörténetben, Sík Sándor költő, műfordító, Radnóti Miklós atyai jóbarátja, 1929 és 1945 között a szegedi egyetem irodalomtörténész professzora. Sík Sándor nyitott szellemiségű ember volt, aki felekezeti, társadalmi és nemzetiségi korlátokon is túl tudott lépni, igazi példaképként tekinthetünk rá ma is. Az elmúlt években mélyebben is foglalkoztam vele: 2021 és 2024 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként hároméves kutatási projekt keretében dolgoztam fel életművét, különösen szépirodalmi köteteinek korabeli fogadtatását. A kutatás eredménye reményeink szerint még idén önálló kötetben jelenik meg a Kortárs Kiadó gondozásában” – árulta el a történész.

Mindig a jelen az alapja a történelmi emlékezetnek

Hozzátette, a történelmi emlékezetet mindig a jelenből vizsgáljuk. Tegnapi élményeink, vagy a száz évvel ezelőtti események válnak a mai emlékezetünk részévé. Ezeket az emlékeket folyamatosan rekonstruáljuk– nem csupán nemzedékről nemzedékre, hanem egyénenként is, ahogy változik az életkorunk, a helyzetünk, a tapasztalataink. Ugyanarra az eseményre vagy alakra – akár egy történelmi szereplőre, akár egy irodalmi személyre – másként tekintünk életünk különböző szakaszaiban, erkölcsi vagy értelmezési szempontból is. „Ezért tartom különösen fontosnak, amikor történelemről, helyi identitásról vagy a szegedi művelődéstörténet emlékeiről beszélünk, hogy tudatosítsuk, az emlékezetkultúrát mindig mi magunk formáljuk. Nemcsak azok, akik hivatásszerűen foglalkoznak vele – kutatóként vagy oktatóként –, hanem azok is, akik befogadják, diákok, hallgatók, a város múltja és kultúrája iránt érdeklődő emberek” – magyarázta Dr. Miklós Péter.

Ebben a közös munkában a kutatók felelőssége, hogy feltárják, rendszerezzék és közkinccsé tegyék azokat az értékeket, amelyek akár évtizedek, sőt évszázadok óta jelen vannak. Az emberek ösztönösen kötődnek a szülőhelyükhöz. Hiszen már jól ismerik ezeket az utcákat, tereket, épületeket, amelyek óhatatlanul személyes történeteik részévé válnak. Ha valaki csak egyetemi hallgatóként érkezik ide, számára Szeged akkor is az első nagy szerelmek, barátságok, tudományos élmények és a felnőtt életbe való belépés színtere lesz. Ez az élmény – a városhoz való kötődés – identitásképző erővel bír. „Ezért is fontos, hogy ezek az értékek tudatosuljanak – akár a városban élőkben, akár azokban, akik innen indulnak el az ország vagy a világ más részeire. És mivel egy olyan egyetemen dolgozunk, ahol alapkutatások éppúgy zajlanak, mint tanárok, kulturális szakemberek képzése, különösen nagy a felelősségünk. Fontos, hogy mindenkihez a maga érdeklődési körének és szintjének megfelelően juthassanak el ezek a tartalmak” – árulta el a történész.

Dr. Miklós Péter. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az értékeket világosan és hitelesen kell továbbadni

A múltat a mának magyarázzuk, a mából ítéljük meg. Előfordulhat, hogy ez nem egészen történelmi pontosságú, hiszen számon kérhetünk, vagy éppen javára írhatunk magyarországi szereplőknek olyan dolgokat, amelyek akkor nem számítottak értéknek, vagy akár elítélendő ügyletek is lehettek. Dr. Miklós Péter úgy véli, a legfontosabb talán az, hogy a mai emberek számára kell ezeket az értékeket világosan és hitelesen továbbadni. „Nem hiszem, hogy jó dolog, ha nemzeti ünnepeink politikai vagy aktuálpolitikai célokat szolgálnak. Minden olyan interpretáció, amely aktuálpolitikai érdekek mentén fogalmazódik meg, azt az üzenetet hordozza, hogy „ők” az igazi örökösei az adott tartalomnak. Itt jön elő újra az objektivitás kérdése, és az a felelősség, hogy a nemzeti ünnepeinket, a kulturális örökségünket – a tájépítészettől a néptáncokig – közösségteremtő és nemzeti kohéziót megalapozó tartalomként éljük meg. Erre szolgál az oktatási rendszer, erre valók az egyetemek és a köznevelési intézmények. De mégiscsak az a tartalom az igazán értékes, amely megerősít bennünket identitásunkban, magyarságunkban, európaiságunkban és kritikai értelmiségi gondolkodásunkban. Ez a kutatók és pedagógusok felelőssége” – folytatta az egyetemi docens.

Mint kiemelte, szerencsére a hallgatóknak elég kritikus gondolkodásuk van. Azonban fontos, hogy ne csak véleményük és kritikus gondolkodásuk legyen, hanem mindez szakmai alapokon nyugodjon. Úgy tudjanak tájékozódni a világban, hogy a körülöttük lévő valóságot jól és helyesen értelmezzék. Ehhez pedig tanulás szükséges, és bizonyos módszerek megismerése. Az egyetem pont ezt tanítja meg számukra, s ennek köszönhetően egy idő után ezeket a saját életükben is tudják alkalmazni. „Mi szemléletformáló tevékenységet is folytatunk. A konkrét tartalom átadása mellett éppen azt szeretném megmutatni, hogy milyen szemlélettel, milyen gondolkodásmóddal lehetnek saját magukat megvalósító és ugyanakkor a szakmájukban sikeres és tevékeny emberek. Így válnak aztán tényleg hatékonnyá, bármilyen területen: akár a kultúra, az értékközvetítés, akár az oktatás világában, akár a versenyszférában, bármilyen piaci szereplőként. Úgy gondolom, erre fogékonyak is a hallgatók” – vallja az eszmetörténész.

Dr. Miklós Péter. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Szeged, az egyetemi város

Az oktatás, a tudomány mindig is fontos szerepet töltött be városunk életében. Szeged régi iskolaváros, már a középkorban működtek itt különböző oktatási intézmények, szerzetesi iskolák. Sőt, bizonyos kutatási irányok feltételezik, hogy egy picit magasabb fokú szerzetesi iskolák is működtek. Ezek persze nem egyetemek voltak, hanem olyan oktatási intézmények, ahol legalább írás-olvasást, vagy épp kódexmásolást tanítottak. A török idők után egyrészt a piarista gimnázium jelentett komoly oktatási központot, másrészt Szeged már a 19. század második felétől arra törekedett, hogy egyetemi város is legyen. Ez akkoriban nem valósult meg. Bár több oktatási intézmény működött, például a pedagógusképzés területén, ezek azonban mégsem számítottak felsőoktatásnak, és nem jelentett valódi értelmiségképzést, inkább középfokú képzés volt. Bár a megítélése és társadalmi státusza is változott, de alapvetően a pedagógusképzés akkor is értéknek számított.

Trianon a maga tragikumával együtt hozta el azt a helyzetet, hogy Szeged gazdasági központként is erősödhetett. Hiszen Temesvár vagy Újvidék kiesésével a déli vidéken szükség volt egy magyarországi közlekedési, logisztikai, gazdasági központra. A kolozsvári egyetem idekerülésével – majd Kolozsvár Magyarországhoz való 1940-es visszatérését követően – ez kvázi új egyetemként Szegeden megmaradhatott. Azt gondolom, hogy az egyetem egészen más szellemi és tudományos arculatot adott Szegednek, mint korábban volt. Az akkori sajtóban, a húszas években gyakran bírálták az egyetemet, hogy egy „város a városban”. Ez egyébként illik is az egyetemi hagyományokhoz, hiszen az ilyen intézmények mindig autonómok voltak – például Bologna, Pádua –, függetlenül attól a településtől, ahol működtek. Elég csak az amerikai vagy az angol campus- és college-kultúrára gondolni, ahol tényleg a város mellett vagy városon belül, de elkülönülten működnek.

Ez Szegeden azonban hamar megszűnt, a harmincas évekre mind a város közvéleménye, mind az egyetem professzorai – akik eleinte ideiglenes „tüskéknek” tekintették az ittlétüket – megtalálták a saját helyüket és életüket. Ahogy teltek az évtizedek, főleg az immár negyedszázados egyetemi integráció után, látszanak az eredmények is. Hiszen az akkor éppen szerveződő egyetemen Szent-Györgyi Albert, a már integrált egyetemen pedig Karikó Katalin is a legmagasabb tudományos eredményeket és a legnagyobb tudományos díjakat tudta elérni. Emellett szép lassan az egyetem a város gazdasági, kulturális és közigazgatási világában is megszerezte a szükséges pozíciókat. „Ma már elképzelhetetlen a város az egyetem nélkül. Elég csak az elmúlt évek nagyobb gazdasági beruházásaira, például a lézerközpontra utalni, amely valóban a világ tudományos térképére is felhelyezte Szegedet. Több mint egy évszázados tudományos jelenlétnek megvannak az ilyen típusú eredményei is. És akkor még nem is beszéltünk a lényegről: a hallgatókról. Hányan szereztek itt diplomát, hányan szereztek doktorátust. Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin példája is mutatja, hogy innen indulva a világban is lehet kiemelkedő eredményeket elérni. Ez a tudomány, kutatás-fejlesztés és innováció világa Szegednek is adott egy pozíciót. Ez a pozíció persze első körben az egyetemé, de végső soron a szegedieké és a szegedi közösségé is” – mondta el Dr. Miklós Péter.

Dr. Miklós Péter. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Múltunk, mely formálja a jövőnket

A történelemmel való foglalkozás mindig túlmutat a múlton – a történeti emlékezet ugyanis a jövőnkre is hatással lehet, alakíthatja azt, ahogyan a jelen kihívásaira reagálunk. „A történészek alapvetően a múlttal foglalkoznak. Ugyanakkor minden múltbéli folyamat vagy jelenség a jelenre is érvényes tanulságokat hordoz. Úgy, ahogy bizonyos társadalmi folyamatok, gazdasági szükségszerűségek, kutatási vagy fejlesztési lehetőségek – ha nem is pontosan abban a formában, ahogy ma jelentkeznek, már korábban is kihívásként vagy megoldandó problémaként megjelentek a történelemben. Energetikai válságok, világjárványok, értékválságok, nemzedékek közötti konfliktusok, csak néhány olyan jelenség, amelyek az elmúlt években az egész világot, ha nem is alapjaiban, de jelentős mértékben megváltoztatták. Ezek mindig is jelen voltak, és az emberek, a közösségek különböző módon reagáltak rájuk. Sokszor, amikor pedagógusokat vagy művelődési szakembereket oktatok, arra próbálom őket rávezetni, hogy nem feltétlenül kell teljesen új megoldásokat kitalálniuk – nem kell újra feltalálniuk a spanyolviaszt. Inkább a múltból érdemes kiindulni: ott lehet keresni megoldási modelleket, gondolatokat, válságokra adott válaszokat, legyenek ezek akár egyéniek, közösségiek, művészeti, szellemi, gazdasági vagy konkrét szakpolitikai természetűek. Ezekből lehet tanulni, lehet példát venni. Sőt, erőt is lehet meríteni belőlük. Ugyanakkor a kihívások mindig változnak, és a válaszokat is ehhez mérten kell folyamatosan alakítanunk” – zárta gondolatait Dr. Miklós Péter.

Dr. Miklós Péter:

Dr. Miklós Péter évtizedek óta foglalkozik Szeged és Csongrád-Csanád vármegye történetével. Mint felidézte, érzelmileg mélyen kötődik a városhoz és a vármegyéhez, hiszen tősgyökeres szegedi, akinek a családja is évszázadok óta itt élt. Családfáját kutatva ugyanis a születési és a keresztelésről szóló dokumentumok alapján kiderült, felmenői már az 1700-as évek elejétől Alsóvároshoz köthetők, míg családja másik ága az 1810-es évek óta Tápén élt. „Ha létezik genetikai determináltság, akkor biztos, hogy ezek az épületek, terek és szellemi tartalmak az örökségem részei. Érzelmileg is kötődöm hozzájuk, így szinte adott volt, hogy a kutatásaimban is megjelenjen Magyarország 19–20. századi eszmetörténete, irodalmi művei, valamint könyvtár- és egyháztörténete” - mondta el Dr. Miklós Péter.

Első publikációja 1999-ben jelent meg, mely szorosan kötődött a vármegye múltjához. Ebben a tanulmányban Nátly József postaigazgatóról írt, aki a tájnyelvi kifejezéseket gyűjtötte. Az 1820-as években megjelent könyve volt az első, ami a Szeged környéki tájszavakat is tartalmazta a függelékében. A témában írt tanulmányát követte Dr. Miklós Péter első önálló kötete, mely 2003-ban jelent meg Makón. Ebben Szeged szülöttjének, Kálmány Lajos néprajzkutatónak, katolikus papnak és jelentős folkloristának a munkásságát tárta fel. A következő évben pedig a szegedi katolicizmus történetéről jelent meg egy könyve. Doktori értekezésében pedig a Mórahalmon tevékenykedő, de Szegedhez is köthető politikus, államtitkár, Balogh István életpályájáról írt. Számos országos jelentőségű témát is vizsgált, a csehszlovák-magyar lakosságcserétől a németek kitelepítéséig, vagy Mindszenty József pályájáról, akiről nem olyan régen szintén könyve jelent meg.

Dr. Miklós Péter több emlékezetpolitikai területen is dolgozott. A hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum intézményvezetője volt, majd a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ főigazgatójaként tevékenykedett. Az 1990-es évek óta a Szegedi Tudományegyetem polgára, oktatóként és hallgatóként is kapcsolódik az intézményhez. Jelenleg az SZTE JGYPK Művelődéstudományi Tanszék docenseként tevékenykedik. Mint kiemelte, a megyei emlékezetpolitika terén két, számára fontos tanulmányt írt, melyekre nagyon büszke: az egyik, a Szikra, láng, hamu című kötet, amely az 1956-os forradalom Csongrád megyei vonatkozásait dolgozza fel, és a Szörnyű dicsőségünk című könyv, amely az első világháború emlékezetkultúráját vizsgálja. Mindkét kötet kifejezetten a vármegyénk emlékeit és Szeged történelmét örökíti meg.

Dr. Miklós Péter mintegy húsz éve vezeti a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítványt, amely körülbelül 50 kiadványt adott ki. A kötetek a dél-alföldi, vajdasági, temesi, aradi és krassói területek történelmét kutatják. Büszkén említi A Dél-Alföld szellemi öröksége című albumsorozatot, amely Bálint Sándorról, a Fogadalmi templomról és a Dóm térről, valamint a szegedi képeslapok világáról szól. Jelenleg egy könyvön dolgozik, amely az egykori Torontál vármegye északi, Magyarországon található területének katolikus egyháztörténetével, valamint az ortodox kereszténység történetével foglalkozik. Emellett az idei Klebelsberg-emlékév alkalmából Klebelsberg Kuno Szegedhez kötődő munkásságát fogja egy kötetben összegyűjteni, amely a Szegedért Alapítvány támogatásával jelenik meg.

Fülöp Tímea

Borítóképen: Dr. Miklós Péter. Fotó: Kovács-Jerney Ádám