Bezár

Hírarchívum

szereted_labor_megnyito_2013_majus

Kísérletek kavalkádja: SzeReTeD labor az Agórában

Kísérletek kavalkádja: SzeReTeD labor az Agórában

2014. november 05.
1 perc

Természettudományos családi napot, nyitott laboratóriumi programot tart 2014. november 8-án az SZTE gyakorló gimnáziumában berendezett SzeReTeD, amely e napra a szegedi Agorába költözik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Gyerekek és szülők együtt lehetnek részesei annak az élménynek, amit a SzeReTeD, vagyis a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium nyújt. A Szegedi Tudományegyetem Ságvári gyakorló gimnáziumában berendezett SzeReTeD 18 partnerintézmény diákjait szolgálva teszi élménnyé a természettudományokkal való foglalkozást. A SzeReTeD egy napra, 2014. november 8-án (szombaton) 9-12 óra között a szegedi Agórába (Szeged, Kálvária sgt. 23.) költözik.

50 kísérleti asztal, 30 különböző fizikai és kémiai interaktív kísérleti helyszín, biológiai megfigyelési pontok, természettudományi ötpróba, titkok ösvénye, barkács-asztalok, logikai és fejlesztő játékok várják a kicsiket és nagyokat.

A szervezők a Játszunk tudományt! szakkörösök mellett minden korosztálynak kínálnak érdekes elfoglaltságot. A 6 évnél fiatalabb „tudóspalántáknak” külön termet rendeznek be, az iskolások bepillanthatnak például a Látványlaborba, a felnőttek számára is kínál újdonságot a méréstechnikai bemutató.

A kísérletek kavalkádjának, a nyitott laboratóriumi napnak a célja: a természettudományok kísérleti tapasztalatszerzésen alapuló népszerűsítése.

 

További információ:

AGORA, 2014. novemberi programok

 

SZTEinfo

fotó: szereted.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek