Bezár

Hírarchívum

Könyvtári éjszaka és premierek – sajtótájékoztatót tartottak a színházban

Könyvtári éjszaka és premierek – sajtótájékoztatót tartottak a színházban

2014. március 18.
7 perc

A Szegedi Nemzeti Színház utolsó két, évadbeli premierje mellett a teátrum és a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár együttműködéséről is beszámoltak 2014. március 18-án a színház galériájában tartott sajtótájékoztatón.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

szinh_2Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója az évad hátralévő premierjeivel kezdte a sajtótájékoztatót. 2014. március 18-án este premier és ősbemutató lesz a Korzó Zeneházban, Barnák László rendezésében mutatják be A másik ember című fantasztikus vígjátékot, amelyet március 19-én is megnézhet a közönség.

 

Bagó Bertalan rendezésében április 4-én viszi színre a szegedi teátrum Georges Feydeau A hülyéje című darabját, melynek főszerepeit Rédei Roland és Kárász Zénó alakítják. A rendező távollétében Bodolay Géza főrendező beszélt a darabról. Elmondta: A hülyéje egy helyzetvígjáték, az élet bizarr helyzeteit ismétli. A darabhoz kapcsolódóan március 26-án, szerdán 16 óra 30-tól rendeznek premier előtti közönségtalálkozót a Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóirat-olvasójában. Jelen lesz Bagó Bertalan rendező, valamint a főbb szereplők, beszélgetőtárs Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára.


 

Könyvtári éjszaka: együttműködik az egyetem és a színház

 

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Tudományegyetem nemrég írta alá együttműködési megállapodását. A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára a színházzal együttműködve rendezi meg Egy nehéz nap éjszakája – A beat nemzedékről az Y generációnak címmel a Könyvtári Éjszakát március 27-én, csütörtökön este. Gyüdi Sándor a program kapcsán elmondta: az egyetemmel való sokszálú együttműködés egy újabb dimenziója ez, a Klebelsberg Könyvtárral ez az első közös program, mely remélhetőleg egy szoros együttműködés kezdete. Keveházi Katalin, a könyvtár főigazgatója arról beszélt: a Könyvtári Éjszaka a Klebelsberg Könyvtár történetében hagyomány. A Szegedi Nemzeti Színház felkarolja ezt a rendezvényt, ők adják például a hippikorszak felelevenítéséhez szükséges jelmezeket és tárgyak egy részét. A főigazgató rámutatott: a könyvtár már korábban is együttműködött a színházzal, de most, hogy a két intézmény együttműködési megállapodást kötött, igyekeznek ezt tartalommal is megtölteni. A bibliotéka nyolcadik alkalommal rendezi meg a Könyvtári Éjszakát, este nyolckor nem bezár, hanem még jobban kinyit. Minden esztendőben egy téma köré szervezik az eseményt, idén az 1960-as, 70-es évekről szól az este, Egy nehéz nap éjszakája címmel. A beat nemzedéket szeretnék az Y generációnak bemutatni az akkori életérzésen, sorozatokon, diafilmeken keresztül. A könyvtár munkatársai külsőségekben is szeretnék megjeleníteni a korszakot: az öltözködéssel, retro tárgyakkal. Az esztendő legnagyobb könyvtári rendezvényén megidézik Woodstockot és a Beatles-t, Kerouac, Ginsberg és Updike világát, az op-art-ot, a Ki Mit Tud?-ot (várják a jelentkezéseket az szteek@gmail.com címen), a hippi életformát idéző Volkswagen kisbuszt, a twistet és a letkisst, a pöttyös és csíkos regényeket, az Öreg néne őzikéjét diafilmen. Bemutatják Szilasi László A harmadik híd című könyvét, lesz rocksátor, könyvtári túrák a kulisszák mögött, fotókiállítás. A hagyományosnak számító programok, előadások, kiállítások, vetélkedők, játékok is a korszak jegyében és díszletei között zajlanak majd.

 

A Könytári Éjszakához kapcsolódóan a könyvtár játékot is hirdet, amelynek témája a 60-as és 70-es évek magyar és külföldi kultúrája. A tesztlapokat itt lehet kitölteni március 28-án, pénteken 16.00 óráig. Eredményhirdetés 2014. március 31-én, hétfőn lesz, a nyerteseket e-mailben értesítik.


 

Színházi Világnap, Hoffmann meséi és Aranyág-mítosz

 

Március 27-én a Magyar Színészkamara a Szegedi Nemzeti Színházban rendezi meg színházi világnapi gáláját. A rendezvényen átadják többek közt a Gobbi Hilda- és a Soós Imre-díjakat. A jeles dátumhoz a Szegedi Szabadtéri Játékok is csatlakozik: Tér, művészet, szellemiség címmel kétnapos tudományos konferenciát szerveznek a Szegedi Szabadtéri Játékok újraindulásának 55. évfordulója alkalmából. A konferenciát Botka László polgármester és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora nyitja meg, a tanácskozáson a szegedi egyetemet Feleky Gábor, Máté-Tóth András, Pál József és Szőnyi György Endre professzorok képviselik.

Gyüdi Sándor a gála kapcsán elmondta: ez az este egyfajta csúcstalálkozó lesz, mert a díjátadó ünnepségen a Szegedi Nemzeti Színház falai között több Kossuth-díjas színművész és Nemzet Színészei is jelen lesznek, és a gálán a szegedi társulat művészei is fellépnek.

 

szinh4_igazgÁprilis 11-én mutatják be a szegedi teátrumban Offenbach operáját, a Hoffmann meséit. Vezényel Pál Tamás első karmester, a főbb szerepekben Kelemen Zoltánt, Nyári Zoltánt és Vajda Júliát láthatja a közönség. Gyüdi Sándor kiemelte: a költészet napján az operapremier nem elhibázott, hiszen a szöveg szerzője költő. Pál Tamás hozzátette: ezt a darabot az operisták nagyon szeretik, mert nemcsak a költészetről szól, hanem az operáról is.

 

Aranyág-mítosz címmel a Duna Táncegyüttes és a Szeged Táncegyüttes közös produkcióját, láthatja a közönség április 14-én Juhász Zsolt rendező-koreográfus rendezésében.

Juhász Zsolt elsőként szegedi kötődéséről beszélt: itt született, és a Szeged Táncegyüttesben táncolt és ott kezdte koreográfusi pályáját is. Felidézte: a Szeged Táncegyüttes tagjaként a színház felújítását követően táncolhatott a színpadon a nyitó programon. Elmondta: a Szeged Táncegyüttes egy olyan hagyományt kezdett megteremteni, hogy profi együttessel együtt mutat be komoly produkciót. Az Aranyág-mítosz produkcióba Biharból a Pacsirták Táncegyüttes is meghívást kapott, a táncdarab premierjét március 15-én tartották a nagyváradi színházban. A Duna Művészegyüttesnek – amelynek Juhász Zsolt a vezetője –mindig is ars poeticája volt, hogy ha a néptáncot színházba viszi, akkor az színházszagú legyen, és ne egyfajta muzeológiai bemutató. A koreográfus hozzátette: autentikus mélységeik próbál meg lemenni a dramaturgia, a látvány, a néptánc és a népzene interpretálása terén, amely egyúttal korszerűséget is hoz magával, hiszen kortárs előadásokat próbál színpadra állítani. Az Aranyág-mítosz a saját kultúránk egy szeletét mutatja be, egy mitikus szellemi aranykort. A nagy életfánkon ez a hajtás egy aranyág, ami talán most újra fog rügyezni és újra hajtást hoz. Az előadás egy időutazás az ősidőktől a mai napig, nagyon izgalmas autentikus népzenéket tartalmaz és állítja párhuzamba Bartók hegedűduóit a népzenékkel.


Konyvtari_ejszakak
Könyvtári éjszaka és premierek – sajtótájékoztatót tartottak a színházban - GALÉRIA

 

Csákányi Eszter estje

 

Csákányi Eszter zenés estje Akit az istenek szeretnek címmel vendégeskedik a Kisszínházban. A produkciót – amelyet április 22-én láthat a közönség – a szegedi MASZK Egyesület hozta Szegedre, az egyesület már évtizedek óta szervez előadásokat a Horváth Mihály utcai kisteátrumba. A produkció annyira friss, hogy egy héttel a bemutató előtt láthatja a szegedi közönség – mondta Balog József, a MASZK Egyesület elnöke. A színművész örök témája a nő – őket mutatja be öniróniával, humorral és rokonszenvvel. Az est folyamán számos zeneszerzőtől hangoznak el dalok, többek Stingtől Aznavour-on át a Bëlgáig.


Konyvtari_ejszakak_hippi_busz_galeria
Festik a "hippi" Volkswagen buszt - GALÉRIA fotók: Iványi Aurél

 

Jótékonysági rendezvény és operafesztivál

 

Ebben az évadban helyet ad a szegedi teátrum a Napfényes gyermekarcok című jótékonysági estnek is, amelyet április 26-án, szombaton este 19 órától rendeznek meg. A sajtótájékoztatón a gálát szervezők nevében Péntek Imréné elmondta: a jótékonysági műsort a 2010-ben alakult Gemma Szociális Szolgáltató Központ javára rendezik meg, amely súlyosan és halmozottan sérült, valamint és autista fiatalok ellátásával foglalkozik. 24 fő ellátásával indultak, de egyre többen jelentkeznek hozzájuk, így kinőtték az épületet. Az intézményt bővíteni szeretnék, a jótékonysági est ennek a bővítésnek az első állomása lesz. A tervek szerint 24 bentlakót és 40 fő nappali ellátottat szeretnének fogadni szeptembertől. A kibővített épületben különféle mozgásfejlesztő termet is létrehoznának. Péntek Imréné hozzátette: az esten maguk az intézmény ellátottjai is fellépnek, három produkciót mutatnak be. Gyüdi Sándor hozzátette: a Szegedi Nemzeti Színház igyekszik odaállni a jó ügyek mellé, egyrészt úgy, hogy a társulat tagjai ezeken az estéken művészetüket adják, másrészt azzal, hogy az ilyen műsorok rendezésére alkalmas színházi épületet bocsátják rendelkezésre. A főigazgató hangsúlyozta, a színház fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, az idei évben öt-hat jótékonysági rendezvénynek is helyet adtak.

 

A sajtótájékoztató végén a főigazgató azt is elmondta: az Operaház tavaly rendezett először fesztivált operatársulatoknak Prima Vera néven, idén április 27-én rendezik meg az előadást, amelyen a szegedi társulat operatagozata Verdi: Simon Boccanegra háromfelvonásos operájával vesz részt. Ezt egyébként a szegedi közönség is láthatja április 25-én.

 

Nyemcsok Éva Eső

Fotó: Herner Donát (színházi sajtótájékoztató) és Iványi Aurél (a hippi VW busz festői)

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek