Idén hetedik alkalommal adták át a Dr. Rácz István Alapítvány díjait, a graduális képzés kategória díját Imre Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója nyerte.
Rácz István professzor emlékére létrehozott magánalapítvány – elsősorban – gyógyszerész PhD-hallgatók munkájának támogatására ajánl fel pénzjutalmat, melyre 2014. június 1-jéig lehetett pályázni. A magánalapítvány azzal a céllal hozta létre az ösztöndíjat, hogy a fiatal, tehetséges PhD-hallgatók és fokozatot elnyert fiatal kutatók tudományos és gyakorlati munkáját támogassa. Az alapítvány díját évente egy alkalommal ünnepélyes keretek között adják át.
A graduális kategóriában 2014-ben harmadszor osztott jutalmat az alapítvány, melynek összege százezer forint. A graduális képzés díjazottja Imre Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerkémiai Intézetének negyedéves hallgatója, aki kiváló tanulmányi eredményei mellett, aktívan részt vesz a hallgatói munka szervezésében. Köztársasági ösztöndíjas hallgató, valamint 2014-ben „Angiogenezis gátló β-peptid foldamerek előállítása, szerkezetvizsgálata” című munkájával első helyezést ért el a Tudományos Diákköri Konferencián. Témavezetője Martinek Tamás és Hegedűs Zsófia voltak.
SZTEinfo