Bezár

Hírarchívum

Fiatal tehetségek a Somogyiban: Ötvös Csilla

Fiatal tehetségek a Somogyiban: Ötvös Csilla

2014. február 28.
1 perc

A Közéleti Kávéház programsorozatban hónapról hónapra bemutatkoznak az SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. 2014. március 5-én 17 órakor a Somogyi-könyvtárban Ötvös Csilla gitárművésszel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ötvös Csilla a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar hallgatójaként 2009-ben gitártanár, kamaraművész szakon, 2011-ben klasszikus hangszerművész, klasszikus gitárművész szakon diplomázott. 2007-ben Erasmus-ösztöndíjat nyert, így Németországban, a Fachhochschule Osnabrück Institut für Musikpedagogik-Konservatorium intézményében töltött egy szemesztert. 2006-ban a VII. Belgrádi Nemzetközi Gitárversenyen, 2007-ben a VIII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál versenyén vett részt. 2004-2011-ig rendszeres résztvevője volt a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál hazai és külföldi művészek által tartott mesterkurzusainak. 2010-ben a VI. Szegedi Művészeti Akadémián, 2011-ben a Filharmónia és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjén lépett fel, 2011-ben és 2012-ben az SZTE Sófi Alapítványnak köszönhetően a budapesti Művészetek Palotájában adott önálló koncerteket.

Március 5-én, szerdán 17 órai kezdettel a Somogyi-könyvtár Klubtermében Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács Tagja beszélget Ötvös Csilla gitárművésszel és mesterével, Bozóki Andrea DLA adjunktussal.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek