Bezár

Hírarchívum

Komparatisztikai konferencia a bölcsészkaron

Komparatisztikai konferencia a bölcsészkaron

2014. december 08.
2 perc

Az Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság Magyar Nemzeti Bizottsága és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék „A szinguláris” címmel rendez vándorkonferenciát 2014. december 8-án és 9-én.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Köszöntőjében Pál József egyetemi tanár a szegedi komparatisztika megszületésére utalva elmondta, Vajda György Mihály 1974-ben Szegeden alapította meg a második világháború utáni első magyar összehasonlító irodalomtudományi tanszéket. Vajda Mihály György fokozatosan legyőzve a helyi erők ellenállását megindította Szegeden a komparatisztikai képzést, ami egy-két éven belül rendkívül nagy neveket nyert meg, a világ számos nagy tudósa jelent meg a szegedi egyetemen. – A mai alkalom egyrészt a múltról, a szegedi komparatisztika történetéről, másrészt a jövőről szól, hiszen azok a fiatalok is előadnak a konferencián, akik ezt a szellemi örökséget továbbviszik mondta.


Fogarasi György, az SZTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék tanszékvezetője hírportálunknak elmondta: a vándorkonferencia 2013-ban indult el az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a konferencia szervezői a vándorlást a jövőben is folytatni kívánják az országhatárokon túlra is. A tanácskozás iránt igen széles volt az érdeklődés, Lipcsétől Belgrádon és Kolozsváron át egészen Bukarestig ível a résztvevők köre. A szervezők próbálták az előadók körét úgyis kinyitni, hogy ne pusztán a szűk akadémiai közösség legyen jelen, hanem motiváltan egy olyan fiatalabb generáció is, aki már nemcsak hallgatóként, hanem előadóként, hozzászólóként vesz részt. Doktoranduszok és MA-hallgatók is kiváló jelentkezést nyújtottak be – tudtuk meg. Fogarasi György hozzátette: a kétnapos szakmai tanácskozáson 4 plenáris előadás és 30 szekció előadás hangzik el, kerekasztal-beszélgetés formájában emlékeznek meg Vajda Mihály György életművéről, valamint egy 60 perces szimpózium keretében villanófényszerűen mutatkoznak be komparatista orgánumok, nagy hagyománnyal rendelkező folyóiratoktól kezdve weboldalakon át könyvsorozatokig. A konferencia zárónapján adják át a Vajda György Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából alapított díjat, mellyel a fiatal, doktori fokozattal még nem rendelkező tehetségeket segítik.

A konferencia részletes programja és az előadások összefoglalói itt olvashatók.

 

SZTEinfo – Gajzer Erszébet

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    3
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
  • *
    feb
    8
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    27
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10

Kapcsolódó hírek