SZTE Info

Tóth Károly professzorra emlékeznek

Tóth Károly professzor, a szegedi fogorvosképzés meghatározó alakja, az SZTE egykori rektora 2014. április 30-án ünnepelné századik születésnapját. A szegedi Belvárosi temetőbeli nyughelyénél megemlékezést tartanak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tóth Károly centenáriumán kétféle módon is megemlékezik és tiszteleg az egykori professzor szakmai munkássága és emberi nagysága előtt az SZTE Fogorvostudományi Kar – tudtuk meg Nagy Katalin professzortól. Az SZTE FOK dékánja elmondta: az évforduló napján, 2014. április 30-án (szerdán) 11 órától, Tóth Károly professzornak a szegedi Belvárosi temetőben található nyughelyénél megemlékezést tartanak. A tisztelgők csatlakozhatnak az SZTE FOK delegációjához.

 

A szegedi fogorvos képzést megalapító Tóth Károlyról elmondta Nagy Katalin, hogy „kiterjedt nemzetközi tudományos, tudománypolitikai kapcsolatrendszerét, hazai és külföldi szakmai elismertségét iskolateremtő missziójának szolgálatába állította, elősegítve ezzel a különösen a vidéket sújtó szakemberhiány enyhülését, a fogorvosi ellátás minőségének jelentős javulását.” Idézte Áldott emlékű Mari Albert professzor szavait, aki Tóth Károlyra úgy emlékezett, hogy: „Magatartására, életmódjára, gondolkodásmódjára a puritán egyszerűség, szerénység jellemző. Magától értetődő készséggel ad, de soha senkitől nem kér… Azon kevés professzorok közé tartozik, aki dicsekszik azzal, hogy a tanítványai egy-egy részterületen többet tudnak, mint ő.”


2014. május 9-én, pénteken 8 órakor az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében a Perspektívák a Paro-Implantológiában és Esztétikai Fogászatban című tudományos továbbképző konferencia megnyitóján pedig megemlékezést tartanak Tóth professzor emlékére. Ez alkalommal avatják fel a Kligl Sándor szobrászművész által alkotott bronztáblát, melyet később az SZTE Fogorvostudományi Kar Tisza Lajos körúti épületében helyeznek el.


SZTEinfo



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. augusztus 31.

Desktop8-001

Jászay Tamás életében meghatározó szerepe van a színháznak. A 30. THEALTER-en művészeti tanácsadóként segítette a fesztivált, emellett a blog jr. szerkesztője és a fesztivál szakmai beszélgetéseinek egyik moderátora. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusát kérdeztük a színházhoz fűződő viszonyáról és a kritikaírásról is.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.