2014. április 1-jén az SZTE BTK épületében volt alkalmuk a diákoknak találkozni Kocsis Ágnessel, a Balázs Béla-díjas filmrendezővel, forgatókönyvíróval, és megtekinteni a Friss levegő című filmjét.
Kocsis Ágnes az ELTE Bölcsészettudományi Karán lengyel, esztétika és filmelmélet szakot végzett. Az egyetemi évei alatt két szemesztert ösztöndíjjal a krakkói Jagelló Egyetem filmfakultásán töltött, 2003-ban pedig egy évig a római Scuola Nazionale del Cinema ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Tévérendező szakán 2005-ben szerzett diplomát. Az első nagyjátékfilmje a Friss levegő, amely egyben diplomafilmje is. 2006-ban rögtön elnyerte vele a 37. Magyar Filmszemle Simó Sándor emlékére alapított Első filmes rendezői díját. A film ezenfelül számos nemzetközi filmfesztiváli díjban is részesült.
A filmvetítés után a hallgatók tehettetek fel kérdéseket Kocsis Ágnesnek a szakmai tapasztalatával, életútjával vagy a filmjével kapcsolatban. A diákokat érdekelte, hogy milyen filmek vagy alkotók hatottak rá, mielőtt a Friss levegőt rendezte. Elmesélte, hogy a gimnáziumi évei idején filmklubokba járt, ahol megszerette a filmek világát. Főként a lengyel filmek tetszettek neki, de később ízlése és ismerete egyre tisztult. Majd arról kérdeztek a hallgatók, hogy mi volt a Friss levegő alapötlete.
– Nagyon érdekeltek a WC-s nénik – mesélte Kocsis Ágnes. Foglalkoztatta az ebben a munkakörben meglévő megalázottság érzete, és ezt próbálta párosítani egy épp identitását kereső kamaszlánnyal. Az anya-lánya kapcsolat sokszor kedvezőbb életkörülmények között is bonyolult, és számtalan konfliktusba ütközik, de sokkal rosszabb a helyzet, ha az életfeltételek is megnehezítik ezek megoldását. Nagyon érdekesnek találta, hogy hogyan lehetne megjeleníteni egy anyát, aki WC-ket takarít és a lázadó kamaszlányát, aki ruhatervezésről ábrándozik, illetve hogyan alakul önérzetük ebben a sivár életben. Ezután beszélt még saját stílusjegyeiről, mint a hosszú beállítások, a kevés beszéd és a kevés közeli beállítás. Később arról, hogy miért női főszereplőket választott eddig a filmjeihez. – Kevés a világban a női főszereplő, és ha mégis nők azok, akkor sem igazán róluk szól a film – mondta Kocsis Ágnes. Szerinte kevés film szól igazán a nők lelkivilágáról. Másfelől úgy vélte, hogy ő könnyebben tudja ábrázolni egy nő belső vívódását, mint egy férfiét. Hallhattunk még arról is, miért amatőröket választ filmjéhez. Még a Friss levegőhöz válogattak szereplőket 16 és 18 év között, de nem találtak megfelelő személyt hozzá. – Vagy nem voltak még abban a lázadó korban, vagy már túlestek rajta – mesélte. Így amikor elmentek színhelyet keresni a film egyik jelenetéhez, akkor találtak rá Hegyi Izabellára, aki mellesleg szegedi származású. Ő számára olyan természetes volt, aki tökéletesen alakította a kamaszlány szerepét.
Herédi Renáta