Bezár

Hírarchívum

Egy vonalban megannyi érzés

Egy vonalban megannyi érzés

2014. április 08.
2 perc

A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség által rendezett kiállítás megnyitóján vehettek részt a látogatók, amelyen Simon András művész grafikái karolta körül őket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2014. április 2-án fuvolajátékkal kezdődött a kiállításmegnyitó, majd Serfőző Levente egyetemi lelkész köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a kiállított képek eredetét, jelentőségét. Az esemény megjelent Homoki-Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese és természetesen Simon András művész. Serfőző Levente után Homoki-Nagy Mária vette át a szót, aki személyes élményét mesélte el. – Ahogy megláttam Simon András műveit, egy régi emlék jutott eszembe az egyetemi éveimről – mondta. Az utcán sétált, amikor egy hasonló stílusban megrajzolt ajándékkártyát adtak a kezébe. A képen ugyanúgy, egyetlen vonallal megrajzolt ábra volt, mely egy gyermekét ölelő anyát jelenített meg alatta egy felirattal: „Istent öleli gyermekként”. – Mélyen elgondolkoztatott ez a mondat, hiszen lehet, hogy nem minden ember így gondol gyermekére, amikor megöleli – mesélte. Ezután Simon Andrást hallhattuk, aki elmondta, hogy a művészeti élményt nem csak ő egyedül hozza létre. Ehhez két dolog kell: ő maga és a néző, hiszen befogadó nélkül ez a kölcsönhatás nem jöhet létre. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy rajzain keresztül nem a saját érdekeit képviseli, hanem vissza akar szolgáltatni abból a tehetségből, amit Istentől kapott.

A köszöntő és a beszédek után a látogatók zenei kíséret keretében szemlélhették a grafikákat, és engedhették, hogy átjárják őket a képek által nyújtott gondolatok és érzések. Simon András szívesen megbeszélte az érdeklődőkkel tapasztalataikat a rajzok megtekintése után, és megosztotta velük saját gondolatait a műveivel kapcsolatban.

Simon András tárlata 2014. április 8-áig még megtekinthetők a TIK-ben.

 

Herédi Renáta

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    aug
    1
    Aranymonostor Látogatóközpont - 6114 Bugac, Nagybugacpuszta 135.
    10:00
    Aranymonostor Látogatóközpont - 6114 Bugac, Nagybugacpuszta 135.
    10:00
  • *
    okt
    2
    SZEGED – ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet (6728 Szeged, Wolfgang Sandner utca 3.)
    09:00 - 15:00
    SZEGED – ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet (6728 Szeged, Wolfgang Sandner utca 3.)
    09:00 - 15:00
  • *
    okt
    4
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    okt
    7
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722,Szeged, Ady tér 10.)
    10:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722,Szeged, Ady tér 10.)
    10:00

Kapcsolódó hírek

Készítő