Bezár

Hírarchívum

Történelmi szabadegyetem az SZTE BTK közreműködésével az Emlékpontban

Történelmi szabadegyetem az SZTE BTK közreműködésével az Emlékpontban

2013. október 26.
1 perc

Folytatódott a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény történelmi szabadegyeteme, a SZE-EM. [szempont] őszi szemeszterének nyitóelőadásán az 1956-os forradalom nemzetközi megítélésben szerepet játszó szuezi válságról volt szó.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az idei tanévben is folytatja a SZE-EM. [szempont] címmel indított történelmi szabadegyetemét. A szemeszter hallgatói ismeretterjesztő, „kalandozó” jelleggel nyerhetnek bepillantást a múlt egy-egy kevéssé (köz)ismert fejezetébe a szegedi egyetem oktatóinak és PhD-hallgatóinak előadásában. A SZE-EM. estjei nyilvánosak, de a szervezők különösen fontosnak tartják, hogy az előadásokkal a történelem iránt érdeklődő, emelt szinten maturáló diákoknak olyan lehetőséget biztosítsanak, ami segíti pályaorientációjukat, valamint érettségire való felkészülésüket.

 

A szabadegyetem legutóbbi, október 24-i előadásán Ferwagner Péter Ákos történész, az SZTE BTK Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tudományok Tanszék egyetemi docense mutatta be a szuezi válságot a hallgatóságnak. A programsorozat november végén folytatódik. Bővebb tájékoztatást a pontos időpontról és témáról a későbbiekben ígértek tájékoztatást a szervezők.

 

Az Emlékpont honlapja elérhető ezen a linken: http://www.emlekpont.hu/index.html

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    26
    SZTE BTK Informatórium
    14:00
    SZTE BTK Informatórium
    14:00
  • *
    ápr
    23
    Somogyi-könyvtár, közösségi tér (Dóm tér 1-4.) ill. SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00
    Somogyi-könyvtár, közösségi tér (Dóm tér 1-4.) ill. SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00
  • *
    máj
    6
    Kapca x Rézhárs Bisztró (6725 Szeged, Rákóczi u. 1.)
    12:00 - 18:00
    Kapca x Rézhárs Bisztró (6725 Szeged, Rákóczi u. 1.)
    12:00 - 18:00
  • *
    máj
    6
    Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ MedMax előadóterme
    14:00 - 15:00
    Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ MedMax előadóterme
    14:00 - 15:00

Kapcsolódó hírek

Készítő