Bezár

Hírarchívum

Beszédhibások szavalóversenyét szervezte az SZTE

Beszédhibások szavalóversenyét szervezte az SZTE

2013. december 03.
3 perc

Az országos Őze Lajos Vers és Prózamondó Versenyt a Seneca Beszédstúdió Alapítvány a Dadogókért szervezet hirdeti meg. A régiós versenyt az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézete – logopédusnak készülő hallgatókkal együtt – szervezte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Példaértékű Őze Lajos munkássága: az 1935-1984 között élő neves színművész is beszédhibával küszködött, de dadogását leküzdötte. A szentesi születésű, magát „színjátékosnak” mondó művészről elnevezett vers- és prózamondó versenyre nemcsak beszédhibás középiskolások jelentkezhettek. A verseny felhívása itt olvasható:

 

A szép hagyományú verseny dél-alföldi régiós fordulóját 2013. november 21-én a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetében tartották. „Először vállalkoztunk ilyen feladatra. Fontosnak tartjuk a rendezvényt, mert intézményünkben logopédus hallgatókat is képzünk. Márpedig a logopédus számra nagyon fontos a szép beszéd” – magyarázta a szervező munkát irányító Tóthné Aszalai Anett adjunktus. Szerinte ez az alkalom a logopédusnak észülő fiatalok számára gyakorló terep is, ezért közülük többen kivettek részüket a program megrendezésével járó feladatokból.

 

oze szavaloversenyA szervezők közül néhányan a cikkünkhöz tartozó fotón is szerepelnek, így – balról jobbra –: a logopédus szakos hallgatók közül Kerekes Veronika, Kis Orsolya, Tihor Szilvia, József Krisztina; továbbá a gyakorlati oktatók közül Tóthné Aszalai Anett, Radics Márta.

A kiskunfélegyházi Kis Orsolya elmondta: végzős hallgatóként örömmel vett részt a beszédhibás szavalók versenyének szervezésében, a zsűri munkájában. Általános iskolásként maga is szavalt. Szerinte az esélyegyenlőséget biztosítja ez a vetélkedő, ahol például a dadogók is megmutathatják, mit tudnak. Hozzátette: a gyakorlati munkában, a gyerekek körében hasznosítja a munkában is a kedvenc mondókáját, az Ecc-pecc kimehetsz… kezdetű verset.

 

A versenyt Pukánszky Béla intézetvezető professzor nyitotta meg, a moderátori szerepet Tóthné Aszalai Anett adjunktus vállalta. A zsűri tagja volt Kocsisné Kálló Veronika (logopédus), Hajdúné Csakajda Ildikó (magyar szakos tanár, logopédus), Simon Ferenc (magyar-történelem szakos tanár, Kis Orsolya (logopédus hallgató).

 

Az Őze Lajos Vers- és Prózamondó Verseny régiós elődöntője meghitt, ugyanakkor vidám hangulatban zajlott 9 szavalóval. Maradandó élmény volt látni a szép szavalatokat, a zsűri áldozatos munkáját” – összegzett Tóthné Aszalai Anett. „A versenyzők és kollégák is nagyon jól érezték magukat, sokat gazdagodtunk mindannyian.”

 

Az Őze Lajos Vers- és Pórzamondó verseny dél-alföldi elődöntőjének eredménye: 1. helyezett lett Rakoncai Kitti, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola (Hódmezővásárhely) diákja, felkészító tanára: Lázárné Megyeri Zita. A 2. helyezett: Kis Enikő, a Juhász Gyula Ref. Gimnázium és Szakközép Iskola (Makó) tanulója, felkészítő tanára: Ocsovszkiné Joó Judit. A 3. helyezett: Nagy Benjámin, Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium (Hódmezővásárhely) diákja, felkészítő tanár: Simon Ferenc.

 

Az Őze Lajos Vers- és Prózamondó Verseny először 1995-ben hirdette meg a Seneca Beszédstúdió Alapítvány a Dadogókért szervezet. Az idei vetélkedőn a részvétel feltétele egy kötelező és egy szabadon választott vers vagy próza előadása maximum 5 percben. A választható kötelező mű: Weöres Sándor: Fű, fa, füst; vagy a A teljesség felé című műből A képzelet című részlet; vagy a Robogó szekerek című alkotás. A szabadon választott versnél, illetve próza választásánál a 19. századtól élt szerzők alkotásait javasolta az alapítvány. A szervezetről, a versenyről további információ:

http://www.senecabeszedstudio.hu/alapitvany_bemutatkozas.html

 

Kép és szöveg: Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek