Bezár

Hírarchívum

Nyolcórás előadás a közigazgatási hatósági eljárásról

Nyolcórás előadás a közigazgatási hatósági eljárásról

2008. március 21.
1 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Egyhuzamban nyolcórás előadást tartott a közigazgatási hatósági eljárás elméleti és gyakorlati kérdéseiről Kasza Péter Ferenc. Az SZTE ÁJTK Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatója március 20-i maratoni tudományos étkezéséhez nem használt semmilyen segédeszközt és jegyzetet.
Az előadás kezdetén az egyetemi adjunktus elmondta, maratoni előadását részben Badár Sándor 2007 augusztusában, a Szegedi Ifjúsági Napokon felállított hét és fél órás „dumarekordja” inspirálta. Egy nap, amikor két helyszínen összesen csaknem hétórás egyetemi előadást tartott, elhatározta, megpróbálkozik egyhuzamban egy a magyar „dumarekordnál” hosszabb produkcióval.
A szakember a témaválasztást azzal indokolta, hogy a területet szabályozó törvénnyel kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémákat órákon keresztül lehet sorolni. Kilényi Géza, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény kodifikációs bizottságának egykori elnöke e jogszabályt „a magyar jogalkotás állatorvosi lovának” nevezi. A bizottság viszonylagosan koherens normatervezetét az államigazgatási egyeztetés és parlamenti vita során sikerült úgy összekuszálni, hogy már a végleges szöveg elfogadása és a hatálybalépés közötti időszakban módosítani kellett.
„Hallgatók mesélik, hogy az extrém jogeseteim, melyekkel próbálok rávilágítani az anomáliákra és a helytelen jogalkalmazói gyakorlatra, vissza-visszatérő poénok kocsmai beszélgetések során” – fogalmazott az egyetemi adjunktus.
F. J.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek