SZTE Info

kep3

Tanévnyitó Fesztivál az ÁJTK-n - kevés eső, sok jó ember és kiváló hangulat

Az SZTE ÁJTK az 1. Tanévnyitó Fesztiválját 2010. szeptember 6-án tartotta a "Lófara" terén a REÖK és a Kar épülete előtt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A rendhagyó - de reményeink szerint hagyományteremtő - tanévnyitót a szeptember 4-i ünnepélyes egyetemi tanévnyitót követően, a szorgalmi időszak első napján tartotta meg az ÁJTK.


Prof. Dr. Szabó Imre dékán megnyitójában elsősorban a Kar 1199 elsőséhez szólt, hiszen a rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a Kar elsőseit megismerjük, s hogy a Kar polgáraivá váljanak. Célkitűzés volt azonban az is, hogy a Kar összes polgára (és az érdeklődő szegediek) kezdje egy közös jó hangulatú összejövetellel a tanévet.


Az elsősök jelentős része itt tette le személyesen egyetemi esküjét, mivel az egyetemi tanévnyitón erre nem volt lehetőség, ahogy a dékán fogalmazott, fontos számunkra, hogy "Önök láthatóan és Szeged városa számára is hallhatóan személyesen" tegyék le az esküt.


Az eskütételt követően a dékán - az új kari polgárokat köszöntő - beszédében kiemelte azt is, hogy az új kari polgároknak (is) "kötelességük szeretni a Kart, az Egyetemet és a Várost, hiszen ez a város fogadta be az egyetemet, s körülöttünk a szegediek is magukénak érzik az egyetemet. Legyenek büszkék rá, hogy itt tanulnak."

Magyary Gézát idézve Prof. Dr. Szabó Imre hangsúlyozta, hogy "a jog tenger, s Önök nem arra hivatottak, hogy ezt a nagy vizet kiigyák. A mi feladatunk, hogy megtanítsuk Önöket benne úszni. Reméljük az elkövetkezendő évek alatt Önök jó úszókká lesznek."


Prof. Dr. Szabó Imre bejelentette, hogy indítványt tesz Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének arra, hogy a tér, mely méltatlanul névtelen, legyen a jövőben a "Jurátusok Tere".


Ezt követően a dékán a 2010/2011-es tanévet megnyitotta.


A fesztiváli programban fellépett a Superego3, az Atomtorta, Bödőcs Tibor, The Hated Tommoroww és Sub Bass Monster, valamint volt Reebok táncbemutató. Az elsősök számára Hallgatói Önkormányzat, az SZTE ÁJTK Karrier Iroda, az Európa Tanulmányok Központ / Europe Direct, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, az SZTE ÁJTK idegennyelvű speciális képzések (Összehasonlító Jogi Intézet) és az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet információs standot működtetett.

Az elsőévesek részt vehettek a Kar épületét bemutató túrán.

A rendezvény az ÁJTK és az ÁJTK HÖK szervezésében a Reök Café és a Rádió Plusz együttműködésével valósult meg.


kep2

subbass_27subbass_49

 zaszlo_2zaszlo_1.2



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 9. 08:00 - 20. 23:59
  • 2019. december 23. 08:00 - 2020. január 1. 00:00
  • 2020. január 8.
    17:00 - 18:30
    Ha kell, elájulnak, zokognak vagy órákig fekszenek a romok alatt a Magyar Imitációs Egyesület önkéntesei, hogy a mentő- és rendvédelmi szervek emberei gyakorolhassák rajtuk az elsősegélynyújtást. Szokatlan munkájuk életeket menthet – erről mesélnek vendégelőadóként az SZTE Junior Akadémiai Esték soron következő előadásán.