„Oktatóként a legfontosabb, hogy értéket közvetítsünk” – a Hónap Alma Mater Tagja Dr. Prónay Szabolcs

- Nagy népszerűségnek örvend a hallgatói körében, sokan ismerik a nevét a GTK-n kívül is. Mit gondol, mitől lesz jó és népszerű egy oktató, mi az a plusz, ami a tananyag átadásán kívül fontos lehet?

 - Szerintem először is fontos tisztázni, hogy többféle jó oktató létezik, illetve hogy az oktató nem feltétlen azonos az előadóval. Saját magamat inkább a jó előadó kategóriába sorolom, és számtalan kollégámat tudnám említeni, akik jobb oktatók nálam – mert például elérhetőbbek vagy közvetlenebbek a diákokkal. Ezt már csak azért is fontos leszögezni, mert sok kolléga gondolja úgy, hogy ő nem az a kifejezett „public-speaker”, nem szeret nyilvánosan beszélni, de meggyőződésem szerint ettől még lehetnek remek oktatók. Szerintem attól lesz valaki jó oktató, hogy szeretne hatást gyakorolni a hallgatókra. Én ezt tartom szem előtt – tudtuk meg Dr. Prónay Szabolcstól.

- Mivel tud az oktató hatást gyakorolni?

- Én általánosságban véve megpróbálom a lehető legegyszerűbben elmondani a tananyagot. Szerintem kifejezetten nehéz feladat komplex dolgokról egyszerűen beszélni, de a hallgatók erre vevők igazán. Fontos kiemelni, hogy nem arról van szó, hogy lebutítunk vagy túláltalánosítunk valamit, hanem arról, hogy gyakorlati példákkal vezetjük rá a hallgatóságot arra, hogy amiről beszélünk, valójában a mindennapjaink része, körülvesz bennünket. Például a döntéseket, amiket a fogyasztó meghoz, nyilván ők is meghozzák időről-időre. Ha egyszerűen, hétköznapi példákkal magyarázunk, hamarabb jön a „heuréka”, a gondolat, hogy igen, én ezt már éreztem, én is így szoktam dönteni.

Viszonylag sokszor mondják egyébként, hogy könnyen beszélek, hiszen marketinget tanítok, na de próbáljak meg valami sokkal elméletibb tantárgyat, mondjuk a lineáris algebrát érdekessé tenni. Nos, én itt végeztem, és még hallgató koromból rengeteg kiváló oktatót tudok, akiknek sikerült ez: Deák István például kiemelkedően népszerű oktató számvitel tantárggyal, Kovács Péter pedig a statisztikát tudja rendkívül érdekessé tenni. Ez azért van, mert ők igazán igyekeznek közel hozni ezeket a tárgyakat a hallgatókhoz.

Fontos tudni azt is, hogy a hallgatók látják és értékelik, ha egy oktató sok erőfeszítést tett bele egy adott előadásba. Ha valaki például ugyanazt a diasort mondja el már tíz éve, vagy nem készül és csak beesik az órára, vagy esetleg még el is maradnak az órák, az nem jól veszi ki magát. De ha a hallgató látja, hogy az oktató igyekszik értéket teremteni, akkor még úgy is, ha az adott tantárgy nem áll közel a szívéhez, értékeli ezt, és a szemében egy jó oktató képe rajzolódik ki.  Kicsit olyan ez, mint amikor megnézünk egy filmet vagy kiállítást, és azt mondom, hogy oké, ez nem az én stílusom, de attól még elismerem, hogy nagyon kiváló alkotás – mondta el az SZTE GTK oktatója.

- Kicsit úgy hangzik ez, mintha a marketinges szemléletmód jelenne meg az oktatásban.

- Marketing szakemberként is azt vallom, hogy a biznisz alapvetően értékteremtésről szól. Nem csupán arról van szó, hogy jó-e egy szolgáltatás, a kérdés az, hogy értékes-e a vevők számára. Az oktatásért ugyanis mindenki fizet – nem is feltétlenül pénzzel, hanem például idővel és figyelemmel mindenképpen. Én, amikor oktatok, versenyzek a Netflixszel, a Facebookkal, az Instagrammal, és a podcastekkel… hiszen az idő alatt, amikor engem hallgat egy diák, hallgathatná a kedvenc podcastjét, nézhetné a kedvenc sorozatát is. Én azt szeretném elérni, hogy az idejét és figyelmét nekem adja, ne másnak. Ezt jelenti a marketing szemlélet az oktatásban – fejtette ki Dr. Prónay Szabolcs.

- Hogyan indult a marketing iránti érdeklődése, szeretete?

- Közgazdászként végeztem itt, az SZTE GTK-n, és megmondom őszintén, hogy a marketing eleinte nem igazán volt szimpatikus. Már ötödéves voltam, amikor volt egy fogyasztói magatartás című órám Révész Balázzsal – őt pedig aki ismeri, tudja, hogy rengeteg teret, nyitott kérdést hagy a hallgatóknak, ösztönzi őket,  hogy mondják el a véleményüket az adott témával kapcsolatban. Engem pedig ez nagyon megfogott. Mert az, aki először találkozik a marketinggel, azt látja, hogy a világ legunalmasabb tartárgya, csupa felsorolás. Van négy P, meg négy C, meg öt M, meg mindenféle betűszavak, kezdőbetűkből összerakott listák, allisták, alfelsorolások. Az életünk pedig nem ilyen. Kimegyünk a Tescoba, és látjuk, hogy nem jön szembe az 5 M, meg a négy C. Akkor változott meg a marketinggel való viszonyom, amikor fogyasztói magatartás órán rájöttem, hogy nincsenek ezen a területen kőbevésett igazságok, és nem az ötös listákról szól ez a szakma; a marketing sokkal inkább egy szemléletet, gondolkozásmódot jelent.

 - Pályaválasztáskor biztos volt abban, hogy a közgazdaságtudomány irányába szeretne indulni?

- A gimnázium vége felé még fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok csinálni, beadtam a jelentkezésem pszichológiára, szociológiára, programozó matematikusnak és közgazdásznak is. Aztán a szüleim is a közgázt javasolták, illetve emlékszem, hogy Garamhegyi Ábel, apám jó barátja, aki az éppen induló szegedi közgazdász képzésen tanított, akkoriban eljött hozzánk és azt mondta: csak a GTK! Imádni fogod. Emiatt alakult így a jelentkezési sorrendem.

 - Mindig inspiráló hallani komoly szakmai sikereket elért emberek szájából, hogy sokáig nem voltak biztosak abban, hogy mi is lesz az útjuk. Mit javasolnál azoknak a fiataloknak, akik hasonló cipőben járnak?

 - Az, hogy ez mennyire így volt esetemben, mi sem bizonyítja jobban a diplomaosztóm történeténél: amikor is ültem az ünnepségen, az akkor GTK-s dékán, Hetesi Erzsébet tartotta a beszédet, és a beszéd végére egyszerűen azt éreztem, hogy nem akarom itt hagyni ezt az intézményt. Elmondta, hogy mit kaptunk, minek van most vége, és úgy éreztem, hogy nem akarom, hogy vége legyen! Mint amikor egy gyereket kiraknak a vidámparkból, mert záróra van, de ő egyszerűen nem akar menni. Bár a PhD jelentkezésem akkor már beadtam, fogalmam sem volt, hogy tényleg folytatni akarom-e a tanulást. Amikor meghallgattam a diplomaosztó beszédet, eldőlt, hogy maradok.

Szóval szerintem semmi gond nincs azzal, ha az ember nem tudja, hogy mi akar lenni. Ráadásul ma már egészen más a helyzet, mint pár évtizede, hiszen fogalmunk sincs, hogy fog kinézni a munkaerőpiac akár pár év illetve évtized múlva. Innentől kezdve pedig olyan nagy jelentősége sincs annak, hogy éppen hogy döntünk, hiszen valószínűleg öt-nyolc év múlva már úgyis mást fogunk csinálni, hiszen olyan dinamikusan alakulnak a munkakörök.

Szerintem az nagyon fontos viszont, hogy az ember ne úgy menjen tanulni, hogy na, jól van, beadom ide a jelentkezésem, aztán majd lesz valami… akarja is kipróbálni magát azon az adott területen! Aztán legfeljebb nem jön be és akkor majd vált. Azt látom, hogy azok a döntések és karrierutak döcögősek, amiknél nem született meg egy döntés, hogy azt az adott dolgot tényleg csinálni akarom. Mondjuk valaki mindig is el akart menni a Vadasparkba dolgozni, akkor menjen oda, legyen állatgondozó, vagy csinálja a Facebook oldalukat, vagy segítsen beszerzési oldalon, vagy csináljon bármit, de ott, amire vágyott. Az nem olyan jó, hogy például van egy hely a sógornőmnél a könyvelőirodában, odamegyek, jobb híján, legalább nem kell felvételizni… Valami olyan kell, amiben van egy kis szenvedély. Pláne amikor az ember fiatal és nem köti annyi minden - ráér később is kényszerpályán mozogni. De fiatalként ne tegye, használja ki, hogy most van választási lehetősége –zárta gondolatait Dr. Prónay Szabolcs.

Szöveg: Kósa Boglárka

Fotó: Dr. Prónay Szabolcs