Bezár

Hírarchívum

2017. Szeptember

1 2 

kiemelt_stipendium_hungaricum

2017. szeptember 06.
3 perc

A 2017/2018-as tanévben tovább nőtt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogrammal érkező külföldi hallgatók száma az SZTE-n. A mintegy 200 ösztöndíjas hallgató 38 országból érkezik a szegedi egyetem angol és magyar nyelvű képzéseire.

_MG_9192

2017. szeptember 06.
1 perc

Nyilvánosságra hozta 2017/2018-as világrangsorát a Times Higher Education (THE). A brit szakfolyóirat listáján – a tavalyi évhez hasonlóan – a Szegedi Tudományegyetem a 601-800. helyen szerepel. Ezzel az eredménnyel a hazai egyetemek viszonylatában, holtversenyben a második legjobb az SZTE.

kiemelt_mora

2017. szeptember 06.
3 perc

A tehetséggondozás szempontjából az utóbbi évek egyik legmozgalmasabb nyarának bizonyult az idei az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban, ahol csaknem 150 középiskolás élhetett a lehetőséggel, hogy néhány napra belekóstolhasson az egyetemi életbe olyan szakmai rendezvényeken, mint az EcoCamp 6.0, a Móra Tehetséggondozó Tábor és a Szakmai Előkészítő Tábor.

Kiemelt_SZTE_kutatasi_siker

2017. szeptember 06.
3 perc

A korábbi éveknél is eredményesebben szerepeltek a Szegedi Tudományegyetem munkatársai az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) pályázatain. Az e felhívásokra benyújtott projekttervek közül minden harmadik nyert. Összesen több mint 1 milliárd 121 millió forintot nyertek az SZTE kutatói.

_MG_9508

2017. szeptember 05.
2 perc

A duális képzés fejlesztésére és egy új ösztöndíjrendszer bevezetésére is kiterjedő együttműködési keretszerződést kötött a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.

_MG_9378

2017. szeptember 05.
2 perc

Az előzetes jelentkezések szerint az ERASMUS program keretében 207 hallgató tanul majd a szegedi egyetemen a 2017/2018-as tanév első szemeszterében. A külföldi hallgatók 18 ország 79 város 94 egyeteméről érkeznek az SZTE 11 karára.

muszaki_diagnosztikai_szakmernok_szakiranyu_tovabbkepzes_SZTE_MK

2017. szeptember 05.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara másfél éves oktatási programcsomagot kínál Műszaki diagnosztikai és karbantartó szakmérnök szakirányú továbbképzés formájában.
Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 29.

_MG_9349

2017. szeptember 04.
3 perc

Minél többen csodálkozhassanak rá a bölcsészet nagyszerűségére! Minél élénkebb legyen Szeged és az SZTE Bölcsészettudományi Kar kapcsolata! Ez a célja az SZTE BTK Bálint Sándor Programnak, melynek részleteit 2017. szeptember 4-én mutatta be a szegedi bölcsészkar új vezetése.

kiemelt_tanevnyito2017

2017. szeptember 02.
8 perc

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségén esküt tettek az elsőévesek.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek