Bezár

Hírarchívum

Az ország legnagyobb énekversenyét fogadja az SZTE ZMK

Az ország legnagyobb énekversenyét fogadja az SZTE ZMK

2013. május 02.
3 perc

A Szegedi Nemzeti Színházban tartják május 12-én a Simándy József nemzetközi énekverseny díjkiosztó gálaversenyét – tudtuk meg Gyüdi Sándortól. A színidirektor a teátrum évadzáró sajtótájékoztatóján ismertette a rendezvény részleteit, s fény derült a jövő évad bemutatóira is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az ország legnagyobb énekversenyének ad otthont a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) május 8–12. között. Az idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Simándy József nemzetközi énekversenyt. A megmérettetés díjkiosztó gálaestjét a Szegedi Nemzeti Színházban tartják, tudtuk meg a teátrum évadzáró sajtótájékoztatóján. Gyüdi Sándor direktor, aki a tudáspróbán maga is zsűritag lesz, köszöntötte a 10 éves ZMK-t, majd átadta a szót a zenei fesztivál megálmodójának és művészeti vezetőjének, Temesi Máriának. – Idén háromfordulóssá bővítettük a megmérettetést, ahogy az a nemzetközi gyakorlatban is szokás. Így a zsűri dolga könnyebb, a jelentkezőké pedig nehezebb lett, hiszen az előző verseny 115 résztvevője helyett idén 70 áll majd az ítészek elé – mondta a tanszékvezető egyetemi tanár.

 

Nemzetközi mezőny, zenekaros gála

Ahogy a sajtótájékoztatón megtudtuk, a győztesek komoly elismerésekben részesülhetnek az énekversenyen. Olyan intézmények ajánlottak fellépési lehetőséget a legjobbaknak, mint a Művészetek Palotája vagy a Szegedi Operabarátok Egyesülete, de a Magyar Rádió vagy a nemzeti filharmonikusok jóvoltából felvételeket is nyerhetnek az arra érdemesek.


A kétévente megrendezett zenei eseményről Csengery Adrienne Liszt Ferenc-díjas szoprán énekművész, érdemes és kiváló művész elárulta, hogy többszörös zsűritagként és főmunkatársként Handel, Mozart, Verdi és kortárs alkotók műveiből állította össze a versenyanyagot. Az SZTE-n óraadóként oktató tanár a nemzetközi megmérettetésről elárulta: – Idén is jelentkeztek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről, de Amerika, Németország, Olaszország, valamint Dél-Korea szintén képviselteti magát. Ez érdekessé teszi a mezőnyt, mert bepillanthatunk más iskolák munkájába.

 

A nagyszínházban rendezendő, május 12-ei zenekaros gáláról kiderült, hogy Gyüdi Sándor dirigálja. – Olyan produkcióval mutatkozhatnak be a versenyzők az operaközönség előtt, amelyben aktívan együttműködve ismerhetik meg egymást a zenészek is. Tavaly például így találkoztam Szemere Zitával is, aki azóta a Rigoletto című produkciónkban Gildát énekli – emlékezett vissza a teátrum igazgatója.

 

Babi néni és a Finálé Fesztivál

Az évadzáró sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a Kisszínhában idén második alkalommal rendezik meg a Finálé Fesztivált, amelyen a teátrum a régió kamaraszínházait látja vendégül. Így Szegedre érkezik a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház május 16-án a Vojáger című előadásával, amely „ősbemutató Babi néni és a NASA engedélyével”.

 

Zenés vígjátékot tűznek műsorra a Békés Megyei Jókai Színház jóvoltából: a Hippolyt, a lakáj május 18-án lesz látható. 21-én Spiró György Prah című művét állítja színpadra a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, de a szegedi házigazdák sem tétlenkednek, s az Egerek és emberek, a Zerline, a szobalány története és a Stabat Mater is műsorra kerül az évad végi fesztiválon.

 

A 2013/2014-es évad bemutatóterve is tartogat azonban izgalmakat. A külföldi klasszikusok közül A kis herceg, Az öreg hölgy látogatása vagy éppen az Othello kerül majd a repertoárba. A füleket a Szegedi Nemzeti Színház Mozart Varázsfuvolájával, vagy Verdi Simon Boccanegrájával kényezteti, míg a Szegedi Kortárs Balett Sztravinszkij Tavaszi áldozatával vagy a Rítus című előadásával gyönyörködtet.


A hazai művek sem maradhatnak ki a műsorból. Csukás István Ágacskája, Huszka Jenő Bob hercege, Csokonai Karnyónéja és Hubay Ők tudják, mi a szerelem című művei mellett egy ősbemutatót is jegyez a szegedi teátrum, Tasnádi István C-vitamin munkacímű drámája a Kisszínházban lesz látható.

 

Kiss Tímea

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek