Bezár

Hírarchívum

Komplex program segítette az SZTE diákköreit, doktori iskoláit

Komplex program segítette az SZTE diákköreit, doktori iskoláit

2013. június 19.
3 perc

Közel 884 millió forintot fordított a tudományos utánpótlás-nevelés fejlesztésére az elmúlt két esztendő során a Szegedi Tudományegyetem és konzorciumi partnere, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZS20130619_kutatoegyetemi_kk_projektzaro_sajtotajekoztato_009Kétéves uniós finanszírozású projekt zárult le Szegeden, ennek apropójából tartottak sajtótájékoztatót, poszterkiállítást és előadásokat június 19-én az SZTE Rektori Hivatal épületében. A TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0012 azonosítószámú, „Az SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ tudásbázisának kiszélesítése és hosszú távú szakmai fenntarthatóságának megalapozása a kiváló tudományos utánpótlás biztosításával” címet viselő program keretében 2011. június 1-je és 2013. május 31-e között folyt a munka a doktori képzés, a tudományos diákköri munka és a szakkollégium tudományos műhelyeiben a Szegedi Tudományegyetemen, illetve konzorciumi partnerénél, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A felek összesen 883 720 206 forintot fordítottak a tudományos utánpótlás nevelésére.

 

– A tudományos utánpótlás támogatása, a diákköri tevékenység és a doktori iskolák finanszírozása az a terület, ahol egész egyszerűen nem létezik rosszul elköltött pénz, ahol nem lehet hibázni. Miközben manapság sajnos sokféle értelmetlen dologra mennek el források, Szegeden valóban jelentős és értelmes projekt valósult meg – húzta alá a sajtótájékoztatón a Szegedi Tudományegyetem rektora. Szabó Gábor akadémikus elmondta, a TÁMOP-programnak köszönhetően az idei esztendőben négy országos diákköri konferenciának adhatott otthont az SZTE. A résztvevők elégedettek voltak a szervezéséhez, a szegedi hallgatók pedig eredményes szereplésükkel járultak hozzá a sikerhez. A doktori képzésben és tudományos kutatásokban valóban stratégiai partnerré vált az SZTE és az SZBK. Személyes momentumként emelte ki, hogy a projekt révén a Fizika Doktori Iskolában – ahol ő is oktat – az utóbbi két esztendőben 50 doktoranduszhallgató mutathatta be eredményeit nemzetközi konferenciákon; más, sokkal jobb helyzetben lévő országokéhoz hasonló színvonalon dolgozhattak a fiatalok. Végezetül megjegyezte, nagyon nagy szükség lenne a program valamiféle folytatására, mely segítené az ifjú, tehetséges kollégák tudományos indulását.

 

SZS20130619_kutatoegyetemi_kk_projektzaro_sajtotajekoztato_013A rektor a projekt legfontosabb számait is ismertette. Elhangzott: 1100 tehetséges hallgató részesült ösztöndíjalapú támogatásban, 450 hazai és nemzetközi konferencia-részvételre készülhettek a szegedi diákok, kutatási eredményeiket 1150 konferencia-megjelenés, 43 önálló kiadvány és 250 publikáció útján tárhatták a szakmai és a széles nyilvánosság elé. A megfelelő oktatási és infrastrukturális háttér biztosítására is több mint 77 millió forintot fordíthattak, elsősorban könyvtári beszerzések történtek, illetve a doktori iskolák jutottak kisebb eszközökhöz. Azt is megtudtuk: a hazai viszonylatban egyedülálló, 12 kari szintű tudományos diákköri tehetséggondozás és a 19 doktori iskola széles körű kínálata lehetővé teszi a tudományos magyarázatok iránt érzékenyek számára a problémaközpontú, interdiszciplináris kutatások elvégzését.

 

A www.u-szeged.hu érdeklődésére Varró András tudományos és innovációs rektorhelyettes, a projekt szakmai vezetője úgy fogalmazott, számára kiemelt jelentőségű, hogy a természettudományos képzés frekventált támogatása mellett a program a társadalomtudományi doktori iskolák számára is esélyt nyújtott, melyekre egyébként mostanság kisebb figyelem esik. Az esetleges folytatással kapcsolatban azt mondta, várják, hogy megfelelő források álljanak rendelkezésre. – Mindenki saját pályázati forrásai segítségével igyekszik folytatni a munkát. Ez most elsősorban munkacsoporti szinten történik az egyetemen, jelenleg nincs kimondottan a doktori iskolákat támogató kiírás. Lehetőséget kínálhat a Nemzeti Kiválósági Program, melyet az egyetem számára biztosít a kormányzat, ugyanakkor sajnos még kérdéses, hogy 2013-ban az elvonások miatt mennyi pénz szabadulhat fel a doktori iskolák finanszírozására az SZTE-n. Rektorhelyettesként arra törekszem, hogy lehetőségeinkhez mérten minél hangsúlyosabba tudjuk támogatni a megvalósult programban megfogalmazott célokat – árulta el a professzor.

 

SZTEinfo

fotók: Szuda Sándor


Kutatoegyetem_projektzaro_sajttaj
Komplex program segítette az SZTE diákköreit, doktori iskoláit - GALÉRIA
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek