A Szegedi Tudományegyetem felvételi követelményei és kiadványai után is érdeklődtek a Kanizsa Feszten.
A hagyományápolásról és a kulturális értékek megőrzéséről ismert magyarkanizsai fesztivál idei programjában a szórakoztató produkciók mellett a résztvevők az úgynevezett Nyári Egyetem előadás-sorozaton többek között a szegedi egyetem képzéseivel, oktatóival, munkatársaival is megismerkedhettek. A rendezvényen az SZTE Médiacentrum is képviseltette magát.
A szabadegyetem július 5-én nyitott, mégpedig a Történettudomány – Fejezetek a Délvidék XIX-XX. századi történetéből című programmal. A szegedi universitas képviseletében Pelyach István, az SZTE BTK Új- és Legújabbkori Történeti Intézet oktatója az 1848/49-es délvidéki nemzetiségi kérdésről tartott egy rövid kurzust. Az SZTE JGYPK oktatói közül Fejős Sándor a XIX-XX. századi Magyarkanizsa társadalmi és gazdasági viszonyairól, Forró Lajos a Martonosi Emlékházról szólt, Döbör András pedig a XIX. századi magyar sajtópolitikai viszonyokat ismertette a hallgatósággal. Gulyás László történész (SZTE Mérnöki Kar) a Szerb nemzetállam-építési törekvések a Délvidéken 1918–1941 címmel tartott előadást.
A Kanizsa Feszt július 6-án sem maradt szegedi felsőoktatási érdekességek nélkül. Újszászi Ilona, az SZTE Szegedi Egyetemi Kiadó és Médiacentrum vezetője az egyetemi sajtót mint a tudomány népszerűsítésének eszközét mutatta be a közönségnek. A sátornál a Médiacentrum munkatársaitól bárki felvilágosítást kérhetett az universitas képzésiről és a hazai felvételi rendszerről. Akadtak is érdeklődők szép számmal, legtöbben a központi szerkesztőség felépítéséről, a Szegedi Egyetem Magazinról, illetve a nyomtatott lapszámok terjesztésről tettek fel kérdéseket.
A Gyermektanya és Kézműves utca a családi szórakozásról sem feledkezett meg. Kézműves-foglalkozásokkal, mézeskalácsfestéssel. kosárfonással, és nemezeléssel várták az ügyes kezű gyerekeket. Azokat, akik a munkát szórakozással akarták levezetni, a délutántól kora estig tartó népzenei táncház várta.
Az igazi fesztiválhangulatot az esti koncertek és lemezlovasok biztosították. Az első napi Nyári Egyetem előadás-sorozatot a Slim Jim, a Qutro X, a Sugarloaf, valamint Varga Miklós és az Időgép bulijai zárták. A Sláger teraszon pedig Kincses, Maxy, Billy Sizemore, Gesbin pörgették a lemezeket. A zárónap estéjén a Samasszel, a Don Gattóval, az Insane és Budapest Nufolk Revolutionnal, illetve az Elektricni Orgazammal búcsúztatták az idei Kanizsa Fesztet. Éjféltől a Sláger teraszon AS Fm Party, valamint Gesbin gondoskodott a jó hangulatról.
Gaál Bernadett