A Szegedi Ifjúsági Napokon a 2013. augusztus 20-i ingyenes 0. nappal együtt összesen 83 ezer fesztiválozó volt jelen. Hetijegyekből a múlt évhez képest 50 százalékkal többet vásároltak, a napijegyekből pedig dupla annyi kelt el, mint 2012-ben. A Szegedi Tudományegyetem standja több ezer érdeklődőt vonzott.
A 2013. augusztus 20-i nulladik nappal startoló SZIN-en a Szegedi Tudományegyetem több egysége is képviseltette magát a civil faluban: az SZTE Kommunikációs és Marketing Igazgatóságától kezdve az SZTE Alma Mater közösségen át, az SZTE Általános Orvostudományi, valamint a Fogorvostudományi Karig. Az SZTE standjainál több ezren megfordultak az öt nap alatt. A fesztiválon egyébként idén rekord számú látogató szórakozott: a nulladik nappal együtt összesen 83 ezer látogató bulizott a Partfürdőn.
Legjobb ár-érték arányú fesztivál
– Nemcsak az ingyenes 0. nap volt rendhagyó az idei SZIN életében, hanem sok szempontból volt más a fesztivál az előző évekhez képest – mondta el Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője. – Egy teljesen új koncepció mentén szerveztük a 2013-as SZIN-t. Elhatároztuk, hogy megcsináljuk az ország legjobb ár-érték arányú zenei fesztiválját úgy, hogy közben a látogatók véleményét maximálisan figyelembe vesszük. Jóval kedvezőbbé tettük a bérlet és napijegy árakat, mindemellett több mint 100 fellépő, 5 színpad, 7 programhelyszín, és számos program lehetőség biztosította a minőségi szórakozást. Megreformáltuk a vendéglátást is. Ilyen korrekt, olcsó italárakkal mostanában senki nem találkozhatott fesztiválokon. Egy korsó sör 300 forint volt, de lehetett kapni palackos kiszerelésben akár 250 forintért is. Többször szem- és fültanúja voltam annak, hogy megkérdezik a pultost, hogy biztosan jól számol-e, mert ennyiből nem szokott kijönni egy kör ital. Mindemellett azt gondolom, sikerült bebizonyítanunk azt is, hogy külföldi zenekarok nélkül is jó hangulatban telhet egy fesztivál és lehet minőségi a szórakozás, hiszen vannak Magyarországnak is büszkeségei, és léteznek magyar előadóktól is világszínvonalú produkciók. A koncepciónk úgy tűnik, bevált, ugyanis hetijegyekből a tavalyi évhez képest 50 százalékkal többet vásároltak, a napijegyekből pedig dupla annyi kelt el, mint 2012-ben – magyarázta Kurucsai János, aki aláhúzta: kiváló munkát végeztek a biztonsági szolgálat emberei, a hangerővel sem volt probléma, mindössze 8 bejelentés érkezett. A helyszíni méréseknél azonban minden esetben kiderült, hogy a zajhatás a megengedett határérték alatt volt.
|
83 ezren buliztak a Szegedi Ifjúsági Napokon 5 nap alatt - GALÉRIA |
Ákos volt a legnépszerűbb
Az augusztus 20-i 0. napot leszámítva a SZIN legsikeresebb napjai: a csütörtök és a szombat, ekkor a programok 17-17 ezer látogatót vonzottak az Újszegedi Partfürdőre. A legtöbben a 6 év után ismét fellépő Ákos koncertjére voltak kíváncsiak, a SZIN Nagyszínpad előtt közel 13 ezer fesztiválozó tombolta végig a frenetikus koncertet. Természetesen sokezres közönséget vonzott koncertjével a Punnany Massif, a Brains, a The Carbonfools, a Magna Cum Laude, a Kiscsillag, az Edda és az utolsó nap nagy fellépőjeként a Quimby is. Kiváló hangulatot teremtett az ír kocsmazenét játszó Paddy and The Rats, a Supernem, a Firkin, az Anima Sound System, Ganxsta Zolee és a Kartel és természetesen még sokan mások. Különleges zenei csemegével készült a Random Trip, amely olyan kiváló zenészekkel lépett színpadra, mint „Big” John Whitfield, Fábián Juli vagy Columbo (Brains, Irie Maffia). A zenekarokon kívül köszönetet mondhatunk minden Dj-nek, akik a hajnalig tartó bulikhoz biztosították maximálisan a jó hangulatot. Itt volt többek között a brit Stereo MCs és Bam (Jungle Brothers), a szintén brit Dj Andy Smith MC Honey Brown-al kiegészülve, Dj Kincses, Palotai, Ludmilla, és a szegediek egyik kedvence, Gedzo is.
Atomerőművet is irányíthattak
A rendezvény ideje alatt sikerrel működött a Civil Falu, ahol több mint 60 szervezet – köztük a Szegedi Tudományegyetem több egysége is – képviseltette magát, sok hasznos információt és érdekes programot kínálva az érdeklődőknek. Sokan látogattak el a Paksi Atomerőmű Tájékoztató Kamionjához is, hogy kipróbálhassák egy szimulátor segítségével, milyen is irányítani egy atomerőművet. Lélegzetelállító produkciókkal jelentkezett az Extrém Sport Park, kiváló aktivitásokkal szórakoztatta a fesztiválozókat a Coca-Cola Strandparty és idén is sokak felfrissüléséről gondoskodott a Rádió 88 ReHab kamionja.
SZTEinfo
fotó: Ócsai Gábor
Korábban írtuk:
Leendő fogorvosok praktizálnak a SZIN-en
A Szegedi Tudományegyetem is bemutatkozik a SZIN-en