Bezár

Hírarchívum

Szegeden zenél majd az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa

Szegeden zenél majd az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa

2013. április 01.
1 perc

Az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa 2013. július 18-29. között Szegeden és Budapesten is bemutatkozik. A program szervezői brácsa, cselló, nagybőgő, kürt, harsona, tuba, vagy ütő hangszeren játszó zenészek jelentkezését várják.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa (EMSOC) idei rendezvényeinek Szeged és Budapest ad otthont. A vendéglátó és a hazai programokat a szegedi Universitas Szimfonikus Zenekar szervezi – tudtuk meg Gyimóthi Zoltántól. A zenekar vezetője elmondta: a nyári koncertre több tucat európai országból érkeznek olyan orvostanhallgatók és orvosok, akik szabadidejükben aktívan zenélnek, énekelnek. A több mint 120 résztvevő az egy hetes próbafolyamat végén két jótékonysági koncerttel örvendezteti meg a hallgatóságot.

 

Kodály Zoltán: Galántai táncok és Carl Orff: Carmina Burana című műve is felcsendül 2013. július 26-án (pénteken) 19 órától az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. (Majd 2013. július 28-án Budapest, Olasz Intézetben is koncertet ad az európai zenekar.)

 

Az EMSOC várja az olyan orvostanhallgatók, orvosok jelentkezését, akik akár közreműködőként, akár támogatóként szívesen részt vennének a programokon. Sőt: a zenekarba is várnak olyan zenészeket, akik brácsa, cselló, nagybőgő, kürt, harsona, tuba, vagy ütő hangszeren játszanak. Az ilyen közreműködők jelentkezési határideje: 2013. április 15.

További információ / jelentkezés: http://emsocinfo.org, vagy Gyimóthi Zoltánnál az emsoc.team@gmail.com e-mail címen, illetve a +3630/654-99-74 számú mobilon.

SZTEinfo


emsoc

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek