Április 16-án és 17-én ötödik alkalommal gyűltek össze Szegeden a neveléstudománnyal foglalkozó neves külföldi és hazai szakemberek, hogy megosszák egymással az ismereteiket.
A SZAB székháza a XI. Pedagógiai Értékelési Konferenciát követően egy másik neveléstudományi programnak is helyet adott. Ötödik alkalommal került sor a SWEE, azaz Szeged Workshop on Educational Evaluation megrendezésére, amely immár egy olyan nemzetközileg is nagy presztízzsel bíró találkozó, ahol neves külföldi kutatók és PhD-hallgatók vitatják meg legújabb eredményeiket. A központi téma idén a technológia alapú mérés és értékelés volt. Az esemény elnöke Samuel Greiff, a Luxemburgi Egyetem kutatója és Csapó Benő, az SZTE Neveléstudományi Intézetének vezetője volt.
– A pedagógiai kutatás egyik legfontosabb területe a mérés-értékelés – mondta Csapó Benő. Ezt azzal indokolta, szükség van rá, hogy a tanulók tudásáról pontos, részletes visszajelzést tudjanak adni a diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt. Erre pedig a mai modern technológiák (internet, mobileszközök) a legalkalmasabbak, innen az idei workshop témája.
– Egy számítógép-alapú online diagnosztikus értékelő rendszer kifejlesztésén dolgozunk, és e munka során szeretnénk a vezető európai kutatóhelyek tapasztalatait is felhasználni – hangsúlyozta Csapó Benő. Ennek megfelelően a világ több pontjáról érkeztek előadók. A luxemburgi Egyetem képviselői mellett érkeztek kutatók három német egyetemről, Finnországból, és idén először Japánból is.
A kétnapos workshop rengeteg érdekes előadást sorakoztatott fel. Nyitó előadásában Samuel Greiff a problémamegoldó képességeket érintő kutatások jelenlegi és jövőbeli helyzetét értékelte. Ezt követően a Luxemburgi Egyetem PhD-hallgatói mutatták be a komplex problémamegoldás mérésével kapcsolatos eredményeiket. Szó volt még papíralapú és számítógépes tesztelés különbségéről, a diagnosztikai mérési projekt helyzetéről, és bemutatták az eDia nevű online tudásfelmérő platform új lehetőségeit is. A későbbiekben a témák közt szerepelt többek közt a 21. századi képességfejlesztési módszerek áttekintése, az internet mint a tesztek tartalmához felhasználható forrás, valamint hogy a technika milyen lehetőségeket rejt magában az oktatás terén.
Őszi Tamás