Bezár

Hírarchívum

A matematika rejtelmeibe kalauzolt az Egyetemi Tavasz

A matematika rejtelmeibe kalauzolt az Egyetemi Tavasz

2013. április 24.
2 perc

A matematika az élet minden területén jelen van – az SZTE Bolyai Intézetének oktatói ezt az állítást bizonyították április 20-i rendezvényükön.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

IMG_5519

Izgalmas előadásokat hallhattak az érdeklődők a X. Egyetemi Tavasz keretében tartott programon az SZTE Bolyai Intézetének oktatóitól. Szél Ildikótól megtudtuk: közel 110 középiskolás diák és kísérő tanáraik vettek részt az április 20-i fórumon.

 

– Az előadás-sorozat mindazoknak szólt, akiket érdekel a matematika, akik szeretnének betekintést nyerni a mindennapi élet és a matematika kapcsolatába, illetve akik a tudományok királynőjével kapcsolatos szakmát szeretnének választani a középiskolás éveik után. Az esemény arra is remek lehetőséget nyújtott, hogy a középiskolák tanárai és diákjai egymással és az egyetemmel is felvegyék a kapcsolatot, vagy „szakmázzanak” egy kicsit az előadások közötti szünetekben – magyarázta az SZTE TTIK Matematikai Tanszékcsoport Bolyai Intézetének könyvtárosa.

– Az előadásokat úgy építették fel, hogy a középiskolások számára is érthető módon nyújtsanak új és érdekfeszítő információkat a matematika témaköréből. Már a témák címe is igyekezett kíváncsiságot kelteni a hallgatóságban. Hallhattunk arról, hogyan jutottunk el a régen alkalmazott titkosírástól a manapság a bankokban használt, fejlett kódolásig; vajon hogyan kapcsolódik össze látszólag három teljesen különböző szakma: az óraműves, a geológus és a matematikus; bepillantást nyerhettünk a művészetek, a bölcsészettudományok és a matematika kapcsolatába; sportrajongók megvizsgálhatták, hogyan lehet egy focicsapatot matematikai módszerekkel a lehető legideálisabban felállítani a legjobb eredmény elérése érdekében. A délután további részében a hallgatóságot is megdolgoztatták a szervezők: volt részük sudokuversenyben, illetve ördöglakatokat és érdekes logikai játékokat is kipróbálhattak az érdeklődők – folytatta a beszámolót Szél Ildikó. A rendezvényen előadott Klukovits Lajos egyetemi docens, Csizmadia László egyetemi tanársegéd, Timár Ádám, Katonáné Horváth Eszter, Waldhauser Tamás, Vígh Viktor egyetemi adjunktus, Nagy Béla tudományos munkatárs, Makay Géza egyetemi docens, Vígh Viktor egyetemi adjunktus.

 

A rendezvény évről évre sikeresen szerepel az Egyetemi Tavasz programsorozatában; a szervezők újra és újra örömmel nyugtázzák, hogy a matematika iránti érdeklődés nem csappan az idő múlásával. A programról bővebb információ és fotók megtekinthetőek itt: http://www.math.u-szeged.hu/~horvath/etavasz.htm

A rendezvényen meghirdették a a Pályázat Matematikaból, középiskolásoknak című versenyt.


SZTEinfo


A rendezvény a TÁMOP 4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” című projekt keretein belül valósult meg.


uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek