Bezár

Hírarchívum

Ki oldja meg legjobban a jogesetet?

Ki oldja meg legjobban a jogesetet?

2013. április 19.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszéke szervezésében 2013. április 19-én tartják az V. Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Polgári Jogi Activity Versenyt. Az ország 6 jogi karának hallgatói mérik össze tudásukat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„A jogesetmegoldó verseny célja, hogy a hétköznapi élet polgári jogi kihívásai iránt fogékonyságot érző joghallgatók összetett, életszerű gyakorlati feladat megoldásával mérhessék össze jogi problémamegoldó készségüket és kreativitásukat” – tudtuk meg Telegdy Gergely főszervezőtől, az SZTE ÁJTK egyetemi tanársegéd. A jogesetmegoldó verseny részvevői egy polgári jogi jogesetet kapnak, amelyet sorsolással vagy az alperesi, vagy a felperesi pozíciót képviselve kell megoldaniuk. A felkészülést követően a versenyzőknek a zsűri előtt kell prezentálniuk tárgyalás-szerűen a jogesetet, hagyományos talárban.

A hallgatók jogesetmegoldásait szakmai zsűri bírálja el: Dr. Szeghő Katalin – a Szegedi Ítélőtábla tanácselnöke; Dr. Krajkó Zsuzsanna – a Szegedi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumának kollégiumvezetője; Kardosné dr. Csorba Ágnes – a Szegedi Járásbíróság csoportvezető bírája. Az értékelés szempontjai – többek között – a releváns polgári jogi szabályok azonosítása, azok megfelelő alkalmazása, továbbá az érvelő készség. A versenyt az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának Tisza Lajos krt. 54. szám alatti épületében lévő Szimulációs Teremben (II. emelet, 209-es terem) rendezik.

 

„Az activity versenyen a résztvevő hallgatóknak az egyes, kártyákon szereplő polgári jogi fogalmakat kell körülírniuk, elmutogatniuk, vagy lerajzolniuk. A játékosok karonként három fős csapatokat alkotnak. A csapat egyik tagja húz egyet a feladvány-kártyákból. A kártyán lévő feladványt rajzolva, vagy szavakkal körbeírva, vagy elmutogatva előadja. Cél, hogy csapattársai adott idő alatt megfejtsék a feladványt, és így pontot szerezhessenek” – folytatódott a magyarázat. A szakmai zsűri: Dr. Görög Márta – egyetemi docens, SZTE ÁJTK; Dr. Kovács Kolos – egyetemi tanársegéd, PTE ÁJK; Dr. Tóth Lili doktorandusz, ELTE ÁJK. A pontos, időben érkezett megfejtés mellett a kreativitást, szellemességet és a kiemelkedő megoldásokat is pontozhatják. A versenyt az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának Kari Társalgójában (Tisza Lajos krt. 54., III. emelet) tartják meg.

SZTEinfo


A részletes program itt megtekinthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek