Bezár

Hírarchívum

sajtokiallitas_kiemelt

A társadalmat mozgató hallgatóságról nyílt kiállítás

A társadalmat mozgató hallgatóságról nyílt kiállítás

2012. november 06.
3 perc

Két részből álló tárlat villantja föl a szegedi egyetem ifjúsági szervezeteinek és a hozzájuk kötődő újságoknak a történetét az SZTE 17. Őszi Kulturális Fesztiválja és a Szent-Györgyi-emlékév programjaként.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Két egyedi, mégis szorosan összekapcsolódó kiállítás nyílt meg november 5-én az SZTE Rektori Hivatalának átriumában, s az ünnepélyes megnyitón egy frissen megjelent, hiánypótló kötetet is bemutattak. Kilencven éve adták ki az első szegedi egyetemi újságot, a tavaszi félévben pedig hatvanéves jubileumát ünnepli a Szegedi Egyetem / Szegedi Egyetem Magazin című lap. A kettős évforduló alkalmából az universitashoz kötődő egyetemi lapokból nyújt válogatást az SZTE Klebelsberg Kunó Könyvtár egyetemi gyűjteményére támaszkodó „sajtótükör” Ráczné Mojzes Katalin, az egyetemi gyűjtemény vezetője és Kámán-Gausz Ildikó főkönyvtáros rendezésében. A Szent-Györgyi Albert ösztönzésére megalakuló első egységes diákszervezetet, a Szegedi Egyetemi Ifjúság (SZEI) történetét pedig az SZTE Szaklevéltár vezetője, Vajda Tamás által rendezett kiállítás ábrázolja mozaikokon, képeken, cikkeken keresztül. Az SZTE Szaklevéltár munkatársával, Kiss Róbert Károllyal közösen ő szerkesztette az Egyetemi ifjúsági egyesületek Szegeden 1919 és 1944 között címet viselő új könyvet is.

 

A kiállításokat az SZTE oktatási rektorhelyettese, Homoki-Nagy Mária ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A professzor asszony úgy fogalmazott, a múlt emlékei tanúbizonysággal szolgálnak a mai fiataloknak arra nézvést, hogy az egyetemi ifjúság mindig is betöltötte a magának kiharcolt szerepet, mozgatója volt a társadalomnak. – Ez a közösség persze soha nem volt egységes. Egyes csoportjai a politika, mások a tudomány vagy a művészetek iránt érdeklődtek különösképpen, megint mások pedig színházat vagy kulturális szervezeteket hoztak létre. Közös óriási érdemük, hogy a különböző szerveződéseken keresztül öntevékeny tereket jelentettek a hallgatóság számára – emelte ki. Külön megemlékezett a szegedi universitas egykori rektoráról, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertről, aki útjára indította a Szegedi Egyetemi Ifjúságot. – Ez is mutatja, hogy a professzor nemcsak a tudományban jeleskedett, de oktatóként, egyetemi vezetőként közvetlen hallgatóiért, illetve valamennyi diákért is felelősséget érzett, felelősséget vállalt – szögezte le.

 

Az oktatási rektorhelyettes arról is szólt, hogy az egyes egyetemi újságok általában szintén az önszerveződő és öntevékeny hallgatósághoz kötődtek, s azok életét dokumentálva értékes adatokat szolgáltatnak a 20–21. század történetéhez. – A kiállításon felvillantott lapok is arról tanúskodnak, hogy az egyetemi ifjúság saját magát sohasem belterjes közösségként élte meg, hanem kifelé, az universitas teljes polgársága felé is. Emellett azt is igazolják a kiadványok, hogy az oktatók és a hallgatók mindig is egymás partnereként éltek és dolgoztak a szegedi egyetemen, többek között ez tette sikeressé a felsőoktatási intézményt – mondta.

 

A kiállítások mellett az SZTE Szaklevéltár munkatársai, Kiss Róbert Károly és Vajda Tamás által szerkesztett Egyetemi ifjúsági egyesületek Szegeden 1919 és 1944 között címet viselő kötet is az SZTE EHÖK támogatásával valósulhatott meg. A kiadványt Jancsák Csaba ifjúságkutató méltatta. A 676 oldalas, a különböző szervezetek történetéről 595 forrást magába foglaló, illetve a szerzőpáros 4 önálló tanulmányát is közlő könyvből egyebek mellett az is kiderül, hogy a szegedi fiatalok közéleti aktivitása már 1919 júliusában, az elűzött, de még csak befogadás alatt álló egyetem korszakában megindult. A munka külön érdemeként említette a szakember a részletes, kereshető névmutatót és az egyes ifjúsági szervezetekről készített mutatót. – A mai egyetemi ifjúság ősei olyan gondolkodást honosítottak meg Szegeden, mely országos léptékűvé vált, elég, ha csak a legendás Hamlet-előadásra utalok. – világított rá a frissen napvilágot látott kötet jelentőségére. – Mozgalmaik tükörként viselkednek: abból, milyen problémák foglalkoztatták őket, milyen válaszokat adtak a kihívásokra, megtudhatjuk, milyen volt akkoriban a magyarság és Európa élete

SZTEinfo


Ifjusag-_es_sajtotorteneti_kiallitas galéria
További képek a kiállításról
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek