SZTE Info

A citrátkörről beszéltek medikusoknak a Szent-Györgyi-verseny győztesei

Újra Szegeden járt a „Debreceni Katalizátor” – az október 26-án lezárult SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapata, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai és felkészítő tanáruk tartott rendhagyó biokémia-előadást a citrátkörről másodéves SZTE-s orvostanhallgatóknak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Jutalomként kapta egy egyetemi biológiai előadás megtartásának lehetőségét az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztese a helyezéssel járó értékes tárgyjutalmak, valamint egy cambridge-i látogatás mellett.


A diákokat felkészítő Gőz József a november 26-i előadás kezdetén elmondta, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban régi hagyományai vannak a kémia és a biológia oktatásának. Az anyagot a három diák előadásában úgy állították össze, hogy az egyetemi színvonalhoz igazodjon, és a 17-18 éves diákok számára is hasznos legyen.


A diákok először mintegy fél órás, színvonalas és jól követhető prezentációs háttér felhasználásával ismertették a hallgatókkal a citromsav-ciklus részleteit. A mitokondriumok felépítésének és funkcióinak, valamint az eukarióta sejtek anyagcseréjének, energiaellátottságának áttekintése után mutatták be a citromsav-ciklus lépéseit. Az egyes szakaszok biokémiai részletei mellett a diákok kitértek a folyamatok szabályozási hátterének, összefüggéseinek, a citromsav-ciklus jelentőségének, energia-mérlegének ismertetésére is.


Az előadást részekre osztották, majd mindenki elkezdte külön-külön kidolgozni a saját részét – árulta el kérdésünkre válaszolva Árva Hédi nyelvi előkészítős rendszerben tanuló 11. osztályos diák, aki még csak idén kezdte el tanulni a szerves kémiát, így neki teljesen új volt a téma. – Abszolút természettudományos érdeklődésű vagyok, főleg a biológia és a kémia érdekel, és orvosi egyetemen szeretném folytatni tanulmányait, de leginkább kutatónak, és nem praktizáló orvosnak képzelem el magam – nyilatkozta az SZTE Médiacentrumnak a másik előadó, Kolostyán Zsuzsanna végzős tanuló. A csapat fizikás részét képviselte a matematika-, fizika-, informatika-tagozaton tanuló Kovács Dániel, aki tudománytörténeti bevezetőt tartott. Úgy fogalmazott, tanulságos volt megismerkedni a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert életével.


A citromsavciklus a sejtek alapvető fontosságú anyagcsere-folyamataiban játszik fontos szerepet. A 20. századi technikai, valamint kvantumfizikai fejlődése tette lehetővé, hogy molekuláris szintű vizsgálódásokat folytassanak a kutatók, így került az érdeklődés középpontjába a sejtlégzés – hangzott el a tudománytörténeti bevezetőben. A ’30-as években Szent-Györgyi is ezen a témán dolgozott, a Nobel-díjat a citrátkör egyes reakcióinak kutatásáért is kapta, nem véletlen, hogy a citromsavciklust máig Szent-Györgyi–Krebs-ciklusként is emlegetik – a teljes folyamat leírásáért 1953-ban szintén Nobel-díjjal kitüntetett Hans A. Krebs után is.


Kolostyák Zsuzsanna, Árva Hédi, Kovács Dániel egyetemi előadását felkészítő tanáruk 5 perces vidám, hangulatoldó, didaktikai jellegű prezentációja zárta. Gőz József kiváló praktikákat ismertetett a citrátkör rejtelmeinek elsajátítására, a kódolt telefonszámtól a mozaikszavakon át a „citrátkör-puzzle” használatáig. A hallgatóság körében azonban a legnagyobb tetszést az a 8 versszakos költemény aratta, amelyben a „Kiskutya-nagykutya...” dallamára a tanár úr megénekelte a Krebs-Szent-Györgyi ciklus egyes szakaszait és azok legfőbb biokémiai történéseit. Az egyedi hangulatú órát a hallgatók vastapsa jutalmazta.


– Mind az előadók, mind a hallgatóság számára érdekes és stimuláló ez a lehetőség – mondta el Dux László, a SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezető professzora, az egyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenye zsűrijének tagja. Hozzátette: szabad kezet adtak a felkészülésben, hiszen a csapat és felkészítő tanáruk a versenyen már bizonyított. – Úgy vélem – hangsúlyozta a professzor –, ezzel a Szent-Györgyi-örökséghez nagyon jól kapcsolódó megoldást választottunk.

 

SZTEinfo


szgy_verseny_gyozetesi_eloadasa
Az előadáson készült képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 9. 08:00 - 20. 23:59
  • december 12.
    15:00 - 17:30
    15:00 Ünnepélyes köszöntő: Prof. Dr. Lázár György dékán
    TUDOMÁNYOS PROGRAM
    1. Dr. Sepp Róbert Örökletes kardiológiai kórképek klinikai és genetikai vizsgálata
    2. Dr. Nemes Attila A 3D echokardiográfia múltja, jelene és jövője
    3. Dr. Sághy László Klinikai elektrofiziológia Szegeden
    4. Dr. Thury Attila Invazív kardiológia múltja és helyzete Szegeden
    5. Dr. Bogáts Gábor A szívsebészet helyzete és lehetőségei Szegeden
    6. Dr. Borbényi Zita Szemléletváltás a lymphoproliferatív betegségek kezelésében. A siker kulcsa: a célzott terápia
  • december 13.
    10:00 - 11:00
    Az SZTE TTIK BIológia Intézet előadása a laikus érdeklődők számára is érdekes új információkkal szolgálhat Ötziről, az 5300 éves gleccsermúmiáról.
  • 2019. december 23. 08:00 - 2020. január 1. 00:00
  • 2020. január 8.
    17:00 - 18:30
    Ha kell, elájulnak, zokognak vagy órákig fekszenek a romok alatt a Magyar Imitációs Egyesület önkéntesei, hogy a mentő- és rendvédelmi szervek emberei gyakorolhassák rajtuk az elsősegélynyújtást. Szokatlan munkájuk életeket menthet – erről mesélnek vendégelőadóként az SZTE Junior Akadémiai Esték soron következő előadásán.