SZTE Info

kiemelt

Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is

A Szent-Györgyi Albert Konferencia meghívott Nobel-díjas előadói közül Andrew V. Schally március 20-án érkezett meg Szegedre. Március 21-én középiskolás diákokkal találkozik.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Nagy öröm, hogy Szegedre jöhettem, számos együttműködést és kiváló barátokat jelent nekem ez a város” – jelentette ki Andrew V. Schally. A professzor elismeréssel szólt szegedi tudományos kapcsolatairól. A március 20-án délután az újszegedi Hotel Forrásban megszálló tudós elárulta: megérezte az időeltolódást, és az útját némileg nehezítette, hogy Londonban elkeveredett a csomagja. Schally professzor nem először jár Szegeden. Mostani gazdag programjának része, hogy március 21-én délelőtt ellátogat a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium egyik biológia tagozatos osztályába.

 

Andrew V. Schally szegedi kapcsolata Telegdy Gyulához, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Kórélettani Intézete professor emeritusához kötődik, akivel 1982-ben, Velencében találkozott először egy konferencián. A szegedi professzor és kutatócsoportja az idegrendszerrel foglalkozik, míg a Nobel-díjas kutató elsősorban a rákkutatással, rákterápiával kapcsolatos anyagokkal. Felmerült, hogy azokat az anyagokat, amiket a ráknál tesztelnek, megvizsgálják az idegrendszer vonatkozásában is. Ismeretes ugyanis, hogy a betegek idegrendszerét is gyakran megviseli a daganattal járó terápia, depresszió és pánikbetegség léphet fel. Ezért jó, ha a rákgyógyításra használt szer az idegrendszerre is hatással tud lenni – magyarázta a kutatót szállására kísérő Telegdy Gyula. A kapcsolat eredményeként mintegy negyven dolgozat született. Persze sok millió dollár és 10-15 év kell, mire a kikísérletezett anyagokból gyógyszer lesz.

 

Andrew V. Schally három kulcsfontosságú hormon leírásáért kapott (megosztott) Nobel-díjat 1977-ben. Ő tisztázta, hogy az ideg- és a hormonális rendszer között kapcsolat áll fenn, amely az agyalapon, az idegrendszer által produkált hormonokon keresztül jön létre.

A Nobel-díjas kutató korábban Telegdy Gyula vendége volt Szegeden. 2007-ben Andrew Schally a szegedi universitas díszdoktori kitüntetését is elnyerte, de akkor a professzor nem tudta átvenni oklevelét, ezért a mostani jubileumi Szent-Györgyi Konferencián, március 23-án tartják a ceremóniát.

SZTEpress


schallyfot.zip
Andrew V. Schally is megérkezett Szegedre

 


További híreink:

Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap

Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája

Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék

Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat

Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat

A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől

Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”

Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson

Elhúzták a Nobel-díjasok nótáját

Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”

Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól

Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése

Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobában

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

Szegedre figyel a tudományos világ – elstartolt a konferencia

Radnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor

A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott

Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Konferenciák: 7 az 1-ben

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán

3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán

8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán

Regisztrálnak, támogatnak

9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián

Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 30.

IMG_6486

Dr. Piros Györgyit belgyógyász-kardiológust, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ osztályvezető főorvosát és testvérét, Piros Ildikót, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt páros interjúnkban a szívről kérdeztük. Arról a szívről, amit sokat emlegetünk, de alig ismerünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • november 12.
    10:00 - 14:00
  • november 12.
    18:00 - 19:30
    Újabb 21. századi, mindannyiunkat érintő és érdeklő téma, újabb kivételes felkészültségű előadó a nagysikerű Pedagógiai esték színpadán - vendégünk Steigervald Krisztián generációkutató, marketing szakember!
    Steigervald Krisztián 1999 óta foglalkozik a generációkkal, szakdolgozatát is ebből írta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Nyolc évig dolgozott vezetőként a piackutatással foglalkozó GfK-ban, majd 2011-ben megalapította saját tanácsadó és piackutató cégét, az Emocionális Marketing Kft-t. A cég az elmúlt 7 évben több mint 100 multinacionális cég sikeres partnere volt.
    Krisztián egyedülálló módon mind a 6 ma élő generációval foglalkozik üzleti szinten is, a cégeknek marketing és HR témában ad tanácsokat, tart intergenerációs tréningeket, fókuszcsoportokat, előadásokat és csapatépítő napot. Kedvenc területe a marketing-kutatás és a marketing-pszichológia új irányú használata és összekapcsolása.
    Krisztián emellett a Lánchíd Rádió marketing szakértője volt, az Üzlet&Pszichológia marketing-témájú szerzője, állandó meghívott előadó a Corvinuson és a pécsi Közgázon, oktató a BKF-en, valamint egyéni coach, okleveles brief-coach, life-coach. Végül és nem utolsósorban: nagyszerű előadó!
    Steigervald Krisztián előadását minden szülő, nagyszülő, pedagógus számára "KÖTELEZŐ" programként javasoljuk, de jó szívvel ajánljuk a fiatalabb generációk képviselőinek figyelmébe is.
  • november 12.
    19:00 - 20:00
    A túlsúly és annak egészségre ártalmas következményei ma már az egész világon fenyegető méreteket öltenek. A szívre, keringésre kifejtett hatások évtizedekig nem okoznak panaszokat, de ha már megjelentek, nagyon nehéz azokat visszafordítani. Milyen egészséget veszélyeztető hatásokkal jár a túlsúly, hogyan lehet a folyamatba beavatkozni? Hogyan, mennyit mozogjunk, ha meg akarjuk előzni a problémát, vagy testsúlyt szeretnénk csökkenteni, mely mozgásformák a legalkalmasabbak erre?
  • november 13. 08:00 - 15. 18:00
  • november 13.
    10:00 - 17:30
    Az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Művészetelméleti és Művészetpedagógiai Kutatócsoportjának szervezésében