SZTE Info

szentgyorgyi_kedo

Regisztrálnak, támogatnak

Szent-Györgyi emlékév az idei. Márciusban 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”. Ezt és Szent-Györgyi 75 éve elnyert Nobel-díját is ünnepli az SZTE március 22-25. közötti nemzetközi konferenciája. A 9 Nobel-díjas tudóst vonzó programsorhoz kötődő híreket, tudósításokat itt kötjük csokorba.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Regisztrálnak, támogatnak


Március elejéig 29 országból 776 kutató regisztrált a szegedi konferenciára, 421-en jelentkeztek előadással – adott gyorsleltárt Hegyi Péter, a tanácskozás főtitkára.

 

Az idén márciusban Szegeden, Szent-Györgyi Albert Nobel-díja 75. évfordulója rendezett, a konferencia szervezését az SZTE TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 azonosító számú pályázatán keresztül az EU támogatja.

Kemény Lajos professzortól, az SZTE ÁOK dékánhelyettesétől megtudtuk: a TÁMOP-pályázaton túl a Richter gyógyszergyár, a szegedi önkormányzat és több cég is támogatja a mintegy 100 millió forintos költségvetésű rendezvényt.

 

A rendezvény kiemelt médiatámogatói: a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Kiadó és Médiacentrum, a Szegedi Egyetem Magazin, a Délmagyarország, a Rádió88, a szegedma.hu.

 

További híreink:

Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap

Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája

Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék

Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat

Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat

A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől

Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”

Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson

Elhúzták a Nobel-díjasok nótáját

Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”

Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól

Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése

Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobában

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

Szegedre figyel a tudományos világ – elstartolt a konferencia

Radnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor

A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott

Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is

Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Konferenciák: 7 az 1-ben

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán

3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán

8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán

9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián

Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
 


 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. november 13.

IMG_5871

A hazai felsőoktatás zászlóshajója, a Szegedi Tudományegyetem „kapitányi hídján” álló vezetőket sorra bemutatja a Szegedi Egyetem Magazin. Most az SZTE négy rektorhelyettese arról is vall, miként javíthatja tovább pozícióit a legfrissebb Quacquarelli Symonds ranglista szerint Magyarország legjobb egyeteme, a szegedi universitas.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *